Sport

2017.06.21. 17:15

Sokszoros bajnok a lelátón - Riszdorfer Mihály életében mai napig fontos szerepe van a sportnak

DUNAÚJVÁROS - Egy-egy sporteseményen mindig érdemes a pályán kívül is körülnézni. Így találkozhattunk az egyik utánpótlás jégkorongtornán megjelent külföldi vendégek között a legrangosabbal: a szlovák színekben nyolcszoros világbajnok és háromszoros olimpiai érmes kajakossal, Riszdorfer Mihállyal. Aki egész családjával érkezett a felvidéki Komáromból.

Balogh Tamás

Jó oka volt rá, hiszen a nevét viselő nagyobbik fia is pályára lépett a csapatával.

A kilencvenes évek nagy bajnoka, Riszdorfer Mihály egyéb sikerei mellett három olimpián állt rajthoz, ahol egy ezüst- és egy bronzérmet nyert. Pekingben ő vitte a szlovák csapat zászlaját. A kajak-kenu világbajnokságokon nyolc aranyat, három ezüstöt, valamint három bronzérmet és négy Európa-bajnoki címet is magáénak tudhat.

Azért a kajak-kenu minden téren nagyon messze áll a hokitól!

- Valóban, de a fiamnak, Riszdorfer Mihálynak, aki most lesz nyolcéves ez a sportág tetszik. Komáromban élünk, és Érsekújvárra hordom edzésre heti négy-öt alkalommal. Ő egy célratörő, keményen küzdő kis hokissá vált. Nem bánom, mert a jégkorong is egy nagyon szép sportág. Mihály még nagyon fiatal, és az is lehet, hogy a kajak-kenut is kipróbálja.

Milyennek találta a dunaújvárosi rendezvényt?

- Nagyon elégedett voltam a lebonyolítással, a fiamnak és társainak egyaránt tetszett az esemény. Ebben a sportágban is nagyon sok jó ismerőst szereztem azzal, hogy az ilyen tornákra eljárunk.

Miként látja, hasznos dolog már az U8-as korosztályban sportágat választani és ennyit edzeni?

- Nagyot változott a világ, és a gyerekek általában is nagyon keveset mozognak. Fontos, hogy sportoljanak. A személyiségüknek is nagyon hasznos, ha valamilyen sportklubba adjuk őket. Én is nyolcévesen ültem először hajóba, és nem bántam meg, mert nagyon sok szép eredményt értem el.

S mit tegyenek a felnőttek?

- A napi sport megmaradt az életemben, hiszen saját fitnesztermet működtetek, és kihasználom a lehetőséget. Mindenki másnak is azt javaslom: sportoljanak, hiszen ez a legfontosabb segítség az egészségük megőrzésére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!