Sport

2017.06.21. 17:15

Slihoczki Ádám és Kiss Balázs indul az Európa-bajnokságon

BELGRÁD - A keddi első delegáció után megérkezett a magyar csapat másik fele is a belgrádi ifjúsági és U23-as Európa-bajnokságra. Versenyzőink csütörtökön és pénteken az elő- és középfutamokban állnak rajthoz, míg hét végén már az éremszerzés a tét. A keretnek a Dunaferr SE két kenusa a tagja.

Gallai Péter

- Egyelőre nagyon meleg van Belgrádban - így kezdte beszámolóját a szövetség honlapjának Dónusz Éva utánpótlás szövetségi kapitány, aki kedden az első különítménnyel érkezett meg a szerb fővárosba. - Tegnap az első csoporttal elfoglaltuk a szállást, ma délelőtt ők már edzettek és mérlegeltek is. Most délután érkezett meg a csapat másik fele, ők egyenesen a pályára buszoztak, és ők is megkezdték az ilyenkor szokásos előkészületeket - mondta Dónusz Éva, aki kitért a csapat esélyeire is. - Az ifjúságiaknál vegyes válogatottal érkeztünk, vannak tapasztalt versenyzőink, de természetesen bekerültek újoncok is a csapatba, akik azonban már a tavalyi szegedi ORV-n tapasztalatot tudtak szerezni. Az U23-asok többsége pedig korábban már szerzett nemzetközi rutint, akadnak olyan indulóink, akik rajthoz álltak a szegedi világkupán is. Hogy mit várok a versenyzőktől? Nem térnék ki számokra, inkább azt mondom, bízom a magyar kajak-kenu sport színvonalában. Szépen haladjunk lépésről lépésre, jussunk túl az elő- és középfutamokon.

A magyar csapat szerdán este részt vett a megnyitó ünnepségen, csütörtök reggeltől pedig megkezdi a versenyeket. A Dunaferr SE két sportolója, Slihoczki Ádám és Kiss Balázs, Molnár Gergely vezetőedző tanítványai összesen négy számban indulnak. Ádám C-2 1000 és 500 méteren, mindkétszer párja Szőke Attila (Lágymányos) lesz. Kiss C-1 200 mellett C-4 500 méteren áll rajthoz, a hajóban társa lesz a Dunaferrtől a KSI-be igazolt Némedi Konrád, valamint Lelovics Dávid (UTE) és Takács Mihály (Győr).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!