Civil

2017.06.22. 15:46

Megkezdődött az iskola korszerűsítése Felsőcsatáron

A tanév befejeztével hozzáláttak a szakemberek a felsőcsatári iskola két épületének energetikai korszerűsítéséhez. A csaknem százmilliós munkához, ami értékét tekintve a község eddigi legnagyobb fejlesztése, TOP pályázaton nyerte a pénzt az önkormányzat.

Civil Tudósítónktól

Már cserélik a nyílászárókat, szétszedték a cserépkályhákat, közben hozzáláttak a tetőzet rendbetételéhez és szigeteléséhez a kis iskolánál. Ahol egyébként már január óta dolgoztak a szakemberek, ugyanis – ahogy arról korábban beszámoltunk – a KLIK költségvetéséből mintegy húszmillió forintot fordítottak a belső átalakításokra. A többi között kicserélték a villany-, a víz- és a csatornahálózatot, ami együtt járt a mosdók és az illemhelyek teljes felújításával. Emellett tornaszobát alakítottak ki a régi konyharészből és kicserélték a tantermek padozatát is. A belső festés majd a többi munkálat befejezése után következik.

A pályázaton nyert összeg tartalmazza a kis iskola külső hőszigetelését, nyílászáróinak cseréjét, a födém szigetelését, új központi fűtés kiépítését, ami levegőkazánnal működtethető. Ehhez az áramot a tetőre helyezett napelemek szolgáltatják. A nagy iskolában is új központi fűtés lesz szintén levegőkazánnal, napelemmel. Ez egy nagyon modern technika, ami teljesen környezetbarát és gazdaságos. A pályázat 100 százalékos támogatottságú, így a falunak nem kerül pénzbe.

Remény van arra, hogy szeptembertől egy teljesen modern, korszerű intézményben tanulhatnak a felsőcsatári iskola tanulói.

Szöveg és fotó: Csatári László

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!