Gazdaság

2017.06.22. 15:31

Az Edigital a legnagyobb webshop Magyarországon (x)

A GKI Digital közzétette a legnagyobb webáruházak idei ragsorát. Immár harmadik alkalommal az Extreme Digital állhatott a dobogó legmagasabb fokára. A második helyet idén is az eMag szerezte meg, őt a Media Markt követte.

Megnéztük, hogyan vált az Extreme Digital a legnagyobb forgalmat bonyolító magyar webáruházzá.

Az Extreme Digital története

Az Extreme Digital története klasszikus kis sikertörténet, ami két fiatal srác lelkesedéséből és találékonyságából gyökerezett. A srácok először egymástól függetlenül kezdtek bele számítógépek és alkatrészek árusításába, majd a közös érdekek egymás mellé sodorták őket. Így jött létre a ma ismert Extreme Digital elődje, amely 2003-ban már két fizikai üzlettel rendelkezett.

A következő évben, 2004-ben az Extreme Digital megjelent az interneten. Az első verzió még messze elmaradt a mai kor követelményeinek megfelelő szinttől, ám képes volt megalapozni mindazt, amivé az Extreme Digital nőni tudott. Úttörőként fényképezőgépek és számítástechnikai alkatrészek kínálatával jelentek meg a magyar weben, ami gyors lendületet adott a cég további fejlődésének.

A folyamatos offline és online növekedésnek a külföldi terjeszkedés adott újabb irányt. 2010-ben elindult a cseh eDigital webshop, amely az Alza és a Mall felségterületén igyekezett és igyekszik labdába rúgni. A következő évben megnyílt a román webshop, amelynek az online piacot uraló eMag webáruházzal kell versengenie a vásárlókért.

A térhódítás nem állt meg. 2013-ban Horvátország is belépett a körbe, majd 2015-ben Szlovénia, 2016-ban pedig Bulgária következett. A sajtóban több alkalommal olvashattunk híreket az osztrák terjeszkedésről; a webáruház várhatóan az idei évben elindul.

Honnan érkeznek a nagy webáruházak vásárlói?

Sokakat foglalkoztat a kérdés, hogyan lehet igazán sikeres és hogyan válhat piacvezetővé egy webáruház. Mindannyian tudjuk, hogy a bevételekhez látogatottságra van szükség, ezért nyilvánosan lekérhető technikai adatok alapján megvizsgáltuk, honnan érkeznek a legnagyobb magyar webáruházak látogatói.

Érdekes kép rajzolódik ki a nagy szereplők forgalmának vizsgálata során: a GKI Digital listájának dobogós helyezései, illetve a negyedik helyen végzett Mall.hu webpláza is hasonló forgalmi csatornákat használ a látogatottságának növelésére.

Az Extreme Digital a teljes online látogatottságának mintegy 29 százalékát közvetlen forgalomból valósítja meg. Közvetlen forgalomról abban az esetben beszélünk, ha a látogató a böngésző címsorába beüti a domain nevet és közvetlenül a honlapra érkezik. Az eMag esetében ez az arány még magasabb, 31,5 százalék körüli. Ez az érték relatív megbízható módon következtetni enged a honlapok márkaismertségére is. Meglepő azonban, hogy a márkaismertségben jellemzően erős Media Markt némileg elmarad a két fő vetélytársától a 27%-os részesedésével.

A legnagyobb szereplők jelentős mértékben építenek a különböző árösszehasonlító oldalakról érkező látogatottságra. Az Extreme Digital forgalmának 21, az eMag 15, a Media Markt 19 százalékát valósítja meg zömében összehasonlító oldalakon elhelyezett hivatkozásokon keresztül.

A vezető webáruházak forgalmának legnagyobb hányadát az ingyenes és fizetett keresési forgalom eredményezi. Az Extreme Digital 42, az eMag 40, a Media Markt 44 százalékot biztosít ennek a forrásnak köszönhetően. Mindhárom szereplő esetében a keresési forgalom mintegy 1/5 része valósul meg fizetett forrásból.

A további forgalmi források már kisebb jelentőséggel bírnak, de mindhárom szereplő él az e-mail marketing, a közösségi média és a display hirdetések lehetőségeivel is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!