Sport

2017.06.22. 15:45

Pólókarnevál - több tételben is: A tábori lét után a szombati gálán klasszisok mérkőznek

DUNAÚJVÁROS A Fabó Éva Sportuszodában javában zajlik a Magyar Diáksport Szövetséggel karöltve a Póló Nyár 2 néven futó utánpótlásprogram. Szombaton pedig évadzáró gálára várják a közönséget.

Szabó Szabolcs

A dunaújvárosi táborról a szövetség honlapján is nyilatkoztak a szakemberek. A korábbi legendás hálóőr, Kardos Krisztina így vélekedett: A részt vevő gyerekek közül sokan csak hétfőn szembesültek azzal, milyen összetett sportág is a vízilabda. Az úszástudás felmérését követően az alapmozgások játékos megtanulására helyeztük a hangsúlyt. Nagy élmény volt számukra, hogy már az első labdás edzésen lőhettek kapura. Az egyéni sportot űző gyerekek számára különösen fontos a csapatmunka és a csapaton belüli jó hangulat, amit megkoronáz a kötetlen strandélmény, a szabadságérzet. Mivel a megcélzott korosztály egy űrt lenne képes kitölteni mind a fiúk, mind a lányok részéről, remélhetőleg sokan megmaradnak ennél a sportágnál. - mondta el a válogatott korábbi sikeres kapuvédője.

A jövő reménységei. Taposásból már jeles vizsgáztak a táborozók Fotó: Ady Géza

A helyi vízilabdás társadalom számára zsúfolt lesz a program ma és holnap is. Pénteken 16 órától az egyesület színeiben az úszással ismerkedő fiataloknak tartanak évzáró ünnepséget, majd szombaton gálameccsek sora búcsúztatja majd az idei szezont. A rangadók szombaton délelőtt 10 órakor kezdődnek egy kiválónak ígérkező szülő-gyemek találkozóval. A színvonalas felvezető meccsek után pedig jön az év slágerrangadója, klasszisok sorával a medencében: öregfiúk és -lányok örökrangadó.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!