Pápa

2017.06.23. 11:04

A makettezés fejleszti a kreativitást

Pápa - A makettezés nagyon jól fejleszti a kreativitást, és egyben rengeteg munkát is igényel – hangsúlyozta Kis István, a Pápai Sámán Makett Klub egyik vezetője, alapító tagja.

Polgár Bettina

Kis István elmondta, a kezdetekben baráti társaságként működtek, majd 2008-ban megalapították a Pápai Sámán Makett Klubot, hogy összefogják a helyi fiatal makettezőket. Kiemelte, klubfoglalkozásaikat a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ szárnyai alatt végzik, és fontos cél számukra az ifjúság érdeklődésének felkeltése a kreatív elfoglaltság iránt.

Kis István, a Pápai Sámán Makett Klub egyik vezetője, alapító tagja Fotó: Vallner Bettina

– Rengeteg utánajárást igényel, hogy megtudjuk, hogyan kell kinéznie az adott makettnek, milyen a festése, mi a története. Ez internetes és könyvtári kutatást, valamint múzeumba járást egyaránt igényel. A fiatalokra pozitív hatást gyakorol a makettezés, hiszen sikerélményt ad, és másoknak is megmutatják, milyen munkákat készítettek, vagy kiállíthatják az alkotásaikat – mutatott rá a Pápai Sámán Makett Klub alapító tagja.

Kifejtette, egy-egy makett elkészítése a néhány hetes munkától kezdve akár évekig is eltarthat. – Az egyszerűbb harci jármű makettje nagyjából egy-két hónap alatt elkészül, egy bonyolultabb dioráma létrehozása azonban évekig is eltarthat. Ez utóbbi egy kiragadott életkép, ami jellemzően több harci járműből, épületrészletből és emberekből áll – magyarázta.

– Az egyszínű, összeállításra váró maketthez alapanyagokat kell gyűjteni, szükség van többek között festékre, ragasztóra, esetleg kiegészítőkre is. Először megmunkáljuk a nyers alapanyagot, majd a ragasztás és az alapozás következik. Később megnézzük, hogy a makett igényel-e csiszolást, valamint kijavítjuk az esetleges sérüléseket, és csak ez után jöhet a festés. Tehát egy makett elkészítése eléggé komplex művelet – ismertette Kis István.

A Pápai Sámán Makett Klub tagjaival, illetve alkotásaival a közelmúltban a Pápai Játékfesztivál alkalmával találkozhattak az érdeklődők a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színházépületében. Itt makett-kiállítással egybekötött verseny fogadta a látogatókat.

– Gyakorlatilag az egész Dunántúl területéről érkeztek versenyzők, többek között Kőszegről, Celldömölkről, Székesfehérvárról és Zalaegerszegről. A mintegy 280 kiállított makett jól tükrözi az érdeklődést a megmérettetés iránt – emelte ki a Pápai Sámán Makett Klub társvezetője.

Mint mondta, a versenyzők a harci járművektől a diorámákon át a repülőkig sokféle kategóriában nevezhettek, a maketteket pedig háromtagú zsűri értékelte. Kis István megjegyezte, az ítészek sorait nemcsak szakértő, hanem az egyik klubtagjuk, illetve egy laikus személy is gazdagította.

A Pápai Sámán Makett Klub társvezetője hozzáfűzte, ez a verseny lehetőséget biztosít számukra, hogy megmutassák: hobbiszinten milyen maketteket lehet elkészíteni, a jelentkezők évről évre emelkedő száma pedig visszacsatolást ad a program népszerűségéről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!