Premierek az élet színpadán - Ujlaki Dénes ösztönös ember és színész

Az általa életre keltett személyek a színpadon vagy a filmkockákon nem csupán szórakoztatnak, hanem igazi érzelmeket váltanak ki belőlünk. Mert ilyen egy profi színész: nem ő sír, hanem mi sírunk, nem ő nevet, hanem mi, a nézők kacagunk. Az élet olyan helyzetekbe sodorta, ahol a legkeményebb leckéket tanulhatta meg. Gyermekkorában szüleivel egy hortobágyi istállóba deportálták, 14 évesen koholt vádakkal államellenes szervezkedésért börtönbe csukták, és mondvacsinált múltja miatt a főiskolára sem vették fel. Először az élet adta neki a legnagyobb szerepeket, aztán a legkiválóbb rendezők. És ő minden szerepében igaz emberként állt helyt.

Kővágóörsi napsütötte, zöld portával körülölelt háza teraszán ült Ujlaki Dénes feleségével, Judittal és kisfiával, a nyolcéves Gáspárral, amikor megérkeztünk hozzájuk.

Előtte az asztalon Puskin Borisz Godunovjának szövegkönyve. Varlam szerepére készült, amit azóta nagy sikerrel mutattak be a Katona József Színházban, amelynek több mint harminc éve tagja.

- Felkészült már?

- Magamról sosem tudom megállapítani, hogy hogyan állok a szerepemmel. Ösztönös ember és színész vagyok. Szeretek rosszul próbálni és többféleképpen. Amire azt mondják, jó irány, arra indulok. Egy olyan kiránduló vagyok, aki nem tervezi meg
előre, hogy merre megy.

- Izgul még az előadások előtt?

- Persze! Mindig azt hittem, egyszer majd elmúlik, de nem. Ahogy öregszem, egyre rosszabb.

- Milyen volt a gyermekkora?

- Apám, Ujlaki Andor - aki az aranygyűrűje árán megúszta a málenkij robotot - ügyvédként végzett, de újságíró lett. Ő alapította az Új Embert és a Vigíliát. Anyám táncosnő szeretett volna lenni, de háztartásbeli lett, mert osztályidegenként nem dolgozhatott, csak idősebb korában. Apám sem tudott mindig dolgozni. Ha valami mélyszegénység, hát az én gyerekkorom az volt! '53-ban az egész családot elvitték a Hortobágyra. Egy tehénistállóban raktak ki minket. Anyám kitapasztotta, kifestette, és este már báró Tannenberg Egon meg a felesége jöttek bridzspartira. Apám volt a legnagyobb hatással rám. Tőle a nagylelkűséget, a másokra való korlátlan tekintettel levést és a toleranciát tanultam. Anyámtól a finomságot. Megtanultam tőlük a tűrés magasiskoláját, hogy mennyi mindent kell elviselnie egy embernek ahhoz, hogy békén hagyják. Átok rossz kölyök voltam, tényleg, nevelhetetlenül rossz. Csak akkor voltam valamit hajlandó megcsinálni, ha volt egy cél.

- Miért került börtönbe 14 évesen?

- Államellenes szervezkedésért csuktak le. Semmi közöm nem volt hozzá. Két évet húztam le a börtönben.

- Hogy viselte a börtönt kamaszként?

- Rosszul. Háromszor vertek meg, de mindháromszor én tettem érte. Egyszer például cigarettát csúsztattam be valakinek. A verés kegyetlen volt. 68A241-es volt a számom, ezen szólítottak, behívtak egy zárt szobába. Le kellett húznom a nadrágom, megfogatták velem a bokámat. A negyedik ütés már nem fájt, úgy elzsibbadt mindenem. De az még rosszabb volt, hogy kilenc hónapig voltam egyedül egy zárkában. Éjjel-nappal égett a villany, úgy kellett aludnunk, hogy mindkét kéz a takarón legyen, ha oldalra fordultunk álmunkban, belerúgtak az ajtóba. A szabály az szabály. De hát, ezekre már csak mosolyogva emlékszem.

- Megerősödött?

- Rengeteget tanultam, mert rengeteg kultúrember vett körül. Sokat tanultam emberileg, és nagyon sokat olvastam, köztük az összes klasszikust, magyarokat, oroszokat is.

- Ennek köze volt a színészi pályához? Mikor döntötte el, hogy színész lesz?

- Természetesen köze volt hozzá, de erről nem én döntöttem, hanem az élet. Azt a hendikepet, amit én kaptam a börtönben, időben és lelkileg, be kellett hozni. Esti gimnáziumban érettségiztem. Egy lelki sarkantyú volt rajtam, hogy behozzam a többieket. Jelentkeztem a főiskolára, de erkölcsi bizonyítvány kellett hozzá. Kikértem, adtak is egy kétoldalast, amiben szerepelt az államellenes szervezkedés, a fegyverrejtegetés és a szövetséges gyilkossági kísérletben való tevékeny részvétel. Naivan azért beadtam a jelentkezésemet, hisz azt hittem, a börtönnel véget ért az a korszak. De persze csak akkor kezdődött. Ennek ellenére azért választottam a színészetet, mert azt éreztem, ez egy szabad pálya. Ha szorul beléd valami tehetség, és szorgalmas vagy, akkor eljuthatsz valameddig. Én elértem az érdemes művész címig, és kaptam más díjakat is, pedig sosem kértem. Persze az életben rettentő nagy tényező a szerencse.

- Valóban minden a szerencsén múlik? Vagy vannak véletlenek, esetleg valaki odafentről irányítja az életünket?

- A megoldásokban hiszek: hogy minden helyzet megoldható, csak emberi módon kell hozzáállni. És hiszek valamifajta felsőbb erőben, de az egyházban és a törvénykezésben nem. Nem szeretem a beszorítottságot, szabad ember vagyok. Én akkor akarok letérdelni, amikor a lelkem úgy diktálja, hogy meg kell tennem.

- Álomszerepe van?

- Nincs, és azok általában nem is sikerülnek, mert annyira görcsösen szeretne az ember jó lenni benne.

- Mit szeret a hivatásában, miért szeret játszani?

- Én a színházat szeretem. Nagyon jó látni az örömöt az emberek arcán, azt, hogy elkomolyodnak vagy elgondolkodnak, esetleg egy drámánál kicsordul a könnyük. És jó, hogy közben bennem nem történik semmi. Nem szabad engednem, hogy hatással legyen rám a szerepem. Ha érzelgőssé válok, nem játszom jól. Amit mondok, annak kell vidámnak vagy borzalmasnak lennie, nem annak, ahogy mondom.

- Miből töltekezik a sok munka mellett?

- Rettentően szeretem például a badacsonytördemici olaszrizlinget. Abból nagyon szeretek töltekezni. Naptárból iszom: kinézem, mikor nincs munkám, és akkor hátradőlök egy jó pohár borral - mondja kővágóörsi napsütötte háza teraszán.