Kultúra

2017.06.25. 17:15

Történelmi, kulturális konferencia a zsidó állam létrejöttéről

KESZTHELY - Az álomtól a valóságig, Bázeltől Jeruzsálemig címmel rendezett kiállításokkal és zenei részekkel kísért konferenciát az Immánuel Magyar-Izraeli Baráti Társaság és a Keszthelyi Hit Gyülekezete.

Hajdu Péter

A Bercsényi Rendezvényházba mintegy kétszáz vendéget hívtak meg a vallásossággal átszőtt, történelmi és kulturális rendezvényre, amelynek címe mellett három évszám, 1897-1967-2017 állt.

– A rendezvényünk megszervezéséhez adták az apropót ezek a dátumok. Idén ugyanis négy nevezetes évforduló van, amely összefüggésben áll a zsidó állam, Izrael létrejöttével – kezdte érdeklődésünkre adott válaszát dr. Szarka Lajos, a Holokauszt Emlékközpont történésze, az Immánuel Magyar-Izraeli Baráti Társaság elnöke.

- 1897-ben volt az első cionista világkongresszus Bázelben, 1917-ben a Balfour-deklaráció, amiben Anglia hozzájárult egy zsidó nemzeti otthon létesítéséhez az akkor Törökországhoz tartozó Palesztinában. Aztán az 1947-es ENSZ határozat, ami felajánlotta a kétállami megoldást a zsidó és palesztin államról, amit a zsidók elfogadtak, a palesztinok nem. Egy év múlva deklarálták a zsidó állam megalakulását, a környező arab országok pedig megtámadták Izraelt. Ez volt az első függetlenségi háború. 1967-ben pedig jött a hatnapos háború, amelyben Jeruzsálemet, az óvárost, a siratófalat és a templomhegyet visszafoglalták a zsidók - foglalta össze azokat a nevezetes dátumokat a történész, amelyek Izrael létrehozásában fontos szerepet töltöttek be.

A baráti társaság elnöke előadást tartott a zsidó állam gondolatának egyik szorgalmazójáról, Herzl Tivadarról, aki állítólag megálmodta a Messiástól kapott feladatát. Az Immánuel Magyar-Izraeli Baráti Társaság és a Keszthelyi Hit Gyülekezete együttműködése több ponton kapcsolódik.

- Az Izraellel való barátság erősítése évtizedek óta fontos célja a Hit Gyülekezetének. Ennek nagyrészt nem politikai, hanem bibliai gyökerei vannak. Fontos célunk és imatémánk is Izraelnek az Isten szerint való helyreállítása, Jeruzsálemnek a békéje és helyreállítása - mondta Szabó Balázs, a Hit Gyülekezete keszthelyi lelkésze.

A konferencián dr. Mészáros István, a Szent Pál Akadémia rektorhelyettese Izrael megalakulása címmel tartott előadást. Ez utóbbiak között Rosenfeld Dániel kántor Neumark Zoltán zongoraművész kíséretével adott elő vallásos énekeket, és megszólaltatták a sófárt, a kosszarvból készült ősi zsidó kürtöt. Bemutatták dr. Szarka Lajos Simon Böske naplója című könyvét. Ez a keszthelyi lány 1929-ben elnyerte a Miss Hungária, majd a Miss Európa címet, a Miss Universe címen pedig az amerikai szépségkirálynővel osztozott. Kiállítások is kísérték a programot. Szabados Attila Izrael képekben című fotókiállítása, továbbá bemutatták Siklósi Vilmos Magyar zsidó tudósok bélyegeken című gyűjteményét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!