Öt zalai asszony sorstöredéke - B. Léránt Árpád nem először merít a múlt kútjából

Az időbeli híd íve 1918-ból indul, s a jelenig elér. A kötetben megnyíló asszonyok némelyikével hévízi gyógyvízkúra apropóján találkozott a Budapesten élő szerző, s az ismerkedő csevegés változott át idővel sorsfelmutatássá.

A kötetben három önvallomás (Panna, Borcsa, Krisztina), valamint két, valós dokumentumokon alapuló novellisztikus írás (Tera, Margit) villantja fel öt zalai nő portréját. Az élettöredékek ismerős helyszíneket sodornak az olvasó elé, Tófej, Páka, Zalatárnok, Zalaegerszeg. A sorsok azonban sok mindenben különböznek, hiszen a hat poronttyal küszködő hadiözvegy, a gyerekei gyarapodásáért megszakadni is kész parasztasszony, a pákai bognár kitelepített kislánya, vagy a jónevű egerszegi fényképész, Serényi Árpád (1897-1941) özvegye az élet és a történelem más és más szeletét kelti életre.

A szerzőnek ez a 6. önálló kötete. "Kisvárosi boszorkányüldözés" címmel két éve jelent meg regénye, "Az örökség" című novelláskötete pedig az idei könyvhét újdonsága volt. Emellett két geográfiai tanulmánykötetet és egy történelmi tudományos ismeretterjesztő memoárt is jegyez.

- Miért tartotta fontosnak az Asszonysorsok megírását?

- Az egyszerű emberek kvalitásai előtti főhajtás késztetett erre. Nyomát akartam hagyni a földhöz, a családhoz ragaszkodó, elnyűhetetlen, fájdalmain felülemelkedni képes zalai parasztsorsnak. Papíron, celluloidon, DVD-n temérdek gagyi, lélek- és erkölcsromboló, hamis ideálokat bemutató kultúrszemét zúdul unokáinkra, miközben a töretlen emberség felmutatásának alig van fóruma.

A szerző nem először merít a múlt kútjából. "Az utolsó pillanatban" címmel nemrégiben feldolgozta a soproni hadapródiskola történetét is. A munkához novai születésű édesapja kínálta a személyes szálat, aki a hadapródiskola hivatásos állományú tiszthelyettese volt.

- Meggyőződésem, hogy a magánemberek történelme a valós történelem apró mozaikdarabkáiból áll - fejti ki. - Ez az álláspont a Rákóczi Ferenc Hadapródiskolát érintő levéltári, irattári kutatásaim, és az élőkkel készített mélyinterjúk alapján alakult ki bennem. E munka közben döbbentem rá, milyen keveset tudok saját felmenőimről, eleimről, tulajdon atyám hivatásos katonai múltjáról. Gyerekkoromban ez tabutéma volt, az önvédelem legerősebb módja. Ilyen időket éltünk. Korosztályomnak ugyanazt a történelmi időszakot három különböző módon tálalták, s mindannyiszor elvárták, hogy az éppen aktuálisat fogadjuk el, annak megfelelően alakítsuk gondolatainkat, cselekvéseinket, döntéseinket. A történelmi tények, események megítélésében éppen ezért a csak tiszta forrásból elvet követem. Az Asszonysorsok megszólalóit is ilyen tiszta forrásnak tekintem, s hitelességükről meg is bizonyosodtam. A kiszolgáltatottság, amit magam is megéltem, a helytállás, a megtörhetetlenség emberi értéke mindig is izgatott, ennek felmutatása is inspirált.

- Miért éppen ezek a sorsok kerültek egy csokorba? Mi fűzi őket össze?

- A kötet "hőseit" összefűzi a földrajzi tér, a dimbes-dombos Zala-vidék, Göcsej, őseim földje, ahol ugyan kevés időt töltöttem, de meghatározó, kitörölhetetlen nyomokat hagyott bennem. Összefűzi őket egy évszázadnyi történelmi idő. Nem kevésbé a szinte azonos paraszti, félig paraszti, félig iparosi gyökér, függetlenül attól, ki milyen életpályát futott be. Nem utolsó sorban a szinte heroikus, tiszta, megtörhetetlen emberi helytállás. Egyikükhöz rokoni szálak fűztek, Serényi Árpád özvegye a nagynéném, a keresztanyám volt. A többieket a véletlen hozta utamba, csak éltem a lehetőséggel.

- Mennyire nyíltak meg könnyen az interjút adó alanyok, mit szóltak a publikálás ötletéhez?

- Az első pillantásra kialakult szimpátia következtében nem volt nehéz meggyőzni őket, hogy életük, emberi tragédiáik, helytállásuk tartalmaz annyi erkölcsi tanulságot, ami publicitást kíván. A megjelent kötetkét őszinte örömmel fogadták, reményeim szerint személyes részvételt is vállalnának egy esetleges zalai könyvbemutatón.