Belföld

2017.07.03. 12:34

Sokallta a javítási díjat, foglyul ejtette a mosógépszerelőket

Emberrablás bűntettével vádolja az ügyész azokat a kisvárdai vádlottakat, akik azért ejtettek foglyul két mosógépszerelőt, mert sokallták a javítási díjat.

A vádirat lényege szerint tavaly karácsony előtt a kisvárdai házaspárnak elromlott a mosógépe, amit 15.000,- forintért javíttattak meg két szerelővel. 2017 januárjában a mosógép ismét meghibásodott, ezért a feleség másnak is megmutatta azt, akitől olyan felvilágosítást kapott, hogy a szerelők munkája nem ért 15.000,- forintot. - írja az ugyeszseg.hu.

Ezt követően a házaspár újra kihívta a korábbi két szerelőt, akik meg is jelentek a lakásukban 2017. február 1-jén este. A nő beengedte a szakembereket a lakásba, majd a bejárati ajtót belülről bekulcsolta. Az egyik szerelő hozzákezdett a javításhoz, míg társa a folyosón várakozott. Ekkor jelent meg a szobában tartózkodó férj és annak barátja, és a házigazda visszakövetelte a szerinte a felesége „lehúzásából" megszerzett 15.000,- forintot a szerelőktől.

A két szakember nem akarta a pénzt visszaadni, különböző kifogásokat kerestek, mindeközben a férj többször megütötte ököllel az egyik szerelőt, és megöléssel is fenyegette őket. Végül a vádlottak kiengedték a lakásból az egyik szerelőt azzal, hogy a közeli bankautomatából vegyen fel pénzt a részükre. A sértett azonban értesítette a rendőrséget, akik kiszabadították a társát is.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség 2 rendbeli emberrablás bűntettével vádolja a házaspárt és barátjukat.

Az ügyész azt indítványozta, hogy a bíróság börtönbüntetést szabjon ki velük szemben, és tiltsa el a közügyektől is a vádlottakat. A bűncselekményekért 2-12 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!