Belföld

2017.07.04. 18:55

Videoton: döntetlen,de megvan a továbbjutás

PAOLA A Videoton 3-3-as döntetlent ért el a máltai Balzan vendégeként a keddi visszavágón, így kétgólos hazai sikerének köszönhetően 5-3-as összesítéssel jutott tovább a labdarúgó Európa Liga-selejtező első fordulójából.

Zalai Hírlap

Európa-liga selejtező, 1. forduló, visszavágó:

Balzan FC-Videoton

3-3 (1-2)

Gólszerzők: Kaljevic (3., 86. - 11-esből), Effong (56.), illetve Géresi (15.), Scepovic (23.), Juhász (80.).

A Videoton ellen gyorsan vezetést szerzett, ám a Videoton még az első negyedóra végén egyenlített. Nem sokkal később a fehérváriak már vezettek, s innentől úgy tűnt, hogy ezt a találkozót simán lehozzák. Nem így lett, hiszen a Balzan FC újra egyenlített, majd a hajrában a magyar együttes ismét vezetéshez jutott, de nem tudta megtartani az előnyét. A 86. percben ugyanis a Balzan FC büntetőből volt eredményes, s ezzel döntetlenre hozta a találkozót.

A továbbjutást a Videoton harcolta ki, hiszen egy hete hazai pályán 2-0-ra nyert, de ennél mindenképpen jobb játékra lesz szüksége a folytatásban. A Videoton a következő körben a feröeri Tórsavn és az észt Kalju párharcának győztesável találkozik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!