szerző:
HavariaPress
Tetszett a cikk?

Járványszerű megbetegedés ütötte fel a fejét a fonyódligeti gyermektáborban - értesült a HavariaPress.

A táborlakók közül eddig hatvannégyen betegedtek meg, köztük 54 gyerek és tíz felnőtt van - utóbbiak között konyhai dolgozók és pedagógusok is akadnak. A betegek közül nyolc gyermeket és két felnőttet a kaposvári, illetve a marcali kórházba szállítottak a mentők, az eddigi információk szerint egyikük állapota sem súlyos.

A fertőzés két napja jelent meg a balatoni táborban, ahol jelenleg 570 gyermek táborozik és 50 felnőtt dolgozik. A szakemberek szerint nem szalmonella fertőzés, ételmérgezésre utaló körülményt sem találtak, ezért valószínűnek tűnik, hogy valamilyen felső légúti vírusos megbetegedés okozta a hányásos-hasmenéses tüneteket. A fertőzöttek állapota gyorsan javul, a betegség a szakemberek szerint enyhe lefolyású, 1-2 napos. Jelenleg fertőtlenítik a gyermektábort.

hvg.hu Tech

Élőben követhetjük a járványok terjedését

A járványok kitörését már az interneten tudjuk követni - a HealthMap oldal a járványokkal kapcsolatos híradásokat szűri ki ingyenes hírforrásokból, azokból pedig szakértők és az aggódó nagyközönség által is hasznosítható adatokká rendezi. A szolgáltatás ingyenes, amely a fejlődő országok számára hatalmas előnyt jelenthet, a rendszer különlegessége azonban itt még nem áll meg.

Medipress Plázs

Új járványos betegség terjedhet el

Egy szerdán közzétett kutatás szerint Nyugat- és Közép-Afrika lehet potenciális szülőföldje a következő új járványos betegségnek. A régió fakivágásai egyre kisebb élőhelyekre szorítják a vadállatokat, ami valószínűsíti azt, hogy ezek a természetes kórokozó hordozók közelebbi kapcsolatba kerüljenek az emberekkel.

MTI Plázs

Kiket nem fognak megmenteni világjárvány esetén?

Az orvosok elméletileg tisztában vannak azzal, hogy egy hatalmas járvány vagy más egészségügyi tömegkatasztrófa idején nem mindenki kaphat életmentő segítséget. A gyomorszorító dilemma eldöntéséhez egy befolyásos amerikai orvoscsoport dolgozott ki útmutatást.

Medipress Plázs

Megfékezték a halálos járványt a Péterfyben

Sikerült megfékezni a Péterfy Sándor utcai kórház koraszülött osztályán azt a járványt, amely 13 csecsemőt betegített meg. Az ÁNTSZ tájékoztatása szerint a járvány május 30-án ütötte fel a fejét, ám két nap leforgása alatt sikerült felszámolni. Június 1-jétől nem észleltek újabb megbetegedéseket.