Gazdaság

2017.07.07. 19:20

Újra él a Gazdasági - Önkormányzati Párbeszéd Tanács

Újraszerveződött a Gazdasági - Önkormányzati Párbeszéd Tanács, amely eredetileg 2003-ban alakult. A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Elnökségének javaslata alapján, az országban egyedülálló módon működő fórum újraindításának első találkozójára a Városházán került sor.

FMH

A Gazdasági - Önkormányzati Párbeszéd Tanács a megállapodás szerint egy Székesfehérvár gazdasági életét érintő, szervezett keretek között működő egyeztető fórum, mely konkrét feladatok és távlati célok megvalósítása érdekében jött létre. Együttműködik a város gazdaságának fejlesztésében, az ehhez kapcsolódó stratégiai célok kialakításában. Nyolc taggal működik, melynek négy tagját az önkormányzat, négy tagját az FMKIK delegálja. A most elfogadott javaslat alapján üléseiket félévente fogják megtartani. A városvezetés nevében Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara képviseletében megjelent Radetzky Jenő elnököt és Tóth István alelnököt a Tanács újjáalakulása kapcsán. A tanácskozáson részt vett Brájer Éva, Égi Tamás és Mészáros Attila alpolgármester is. Tóth István, az FMKIK alelnöke, a Gazdasági - Önkormányzati Párbeszéd Tanács társelnöke hangsúlyozta: ahhoz, hogy egy város sikeres legyen, sikeres vállalkozások is kellenek. Ezért is fogalmazódott meg bennük évekkel ezelőtt ennek a tanácsnak gondolata, amely Radetzky Jenő, az FMKIK elnöke kezdeményezésére alakult meg. A Kamara Elnöksége üdvözli a fórum újraalakulását, mely az országban egyedülálló, és jelenleg sincsen a megalakulása óta követője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!