Belföld

2017.07.10. 09:34

Késett a betegszállító, majd fenyegetéssel kényszerítette a beteg gyereket és anyukáját a veszélyes utazásra

A Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészség kényszerítés bűntette miatt emelt vádat egy betegszállítási tevékenységet végző cég ügyvezetőjével szemben.

A 11 éves gyermek transzplantációs műtéten esett át, amely után rendszeresen előzetesen egyeztetett időpontokban kontrollvizsgálatokon, és kezeléseken kellett megjelennie a budapesti kórházban.

A gyermeknek 2016. január 26. napján délelőtt rendelési időben, 9-10 óra között kellett a budapesti kórházba érkezni, amelyre a gyermek háziorvosa – a fokozott fertőzésveszély miatt – egyedi szállítást írt elő.

2016. január 26. napján 11 óráig a betegszállító nem érkezett meg a gyermek otthonába, ezt a gyermek édesanyja jelezte a háziorvosnak, és a kórházi kezelő orvosnak, amely után a háziorvos a betegszállítónál lemondta a szállítási szolgáltatást. Ennek ellenére 11 óra 45 perc körüli időben a betegszállító gépjárműve megjelent a gyermek otthonánál, ekkor a gyermek édesanyja jelezte, hogy a nagyfokú késés miatt már nem kívánja igénybe venni a szolgáltatást.

Ezt követően a betegszállító cég ügyvezetője számon kérte a gyermek édesanyját, és azzal fenyegette meg, hogy amennyiben nem szállnak be a gépjárműbe, akkor soha többet nem megy értük a betegszállító. A fenyegetés hatására a gyermek és édesanyja beültek a betegszállító gépjárművébe, amely egy másik beteget is szállított, ezzel a gyermek fokozott fertőzésveszélynek volt kitéve. Az eredetileg megadott időponthoz képest három órás késedelemmel, a rendelési idő lejártát követően érkezett meg a gyermekkel a betegszállító a budapesti kórházba, ezért a gyermek szakorvosi ellátást már nem kapott.

Az ügyészség a vádiratban az elkövetővel szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta - írta az ugyeszseg.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!