Sport

2017.07.10. 18:55

Szakadék és vadmalacok - Ezúttal nem az eredmény volt a legfontosabb, hanem a verseny élvezete

VESZPRÉM A murvás borítású Veszprém Rallye mindig az év egyik legnehezebb futama, és idén is keményen megviselte a mezőnyt a hétvége.

Szupkai Gábor

A móri ifj. Fogarasi Attila nem is állt rajthoz Veszprémben, míg a székesfehérvári navigátor, Simon Nikolett és pilótája, Halmos Gábor nem a megszokott BMW-vel vágott neki Veszprémnek.

- Sok év után végre összejött egy szponzori szerződés, aminek köszönhetően nyugodtan tekinthetünk a jövőbe. Erre a versenyre egy Mitsubishit béreltük, mert a mi autónk nem alkalmas murvás pályára.

- Ezek után milyen eredményre számítottak?

- A pilótám, Halmos Gábor másodszor ült ilyen autóban, és amennyire lehetett, óvtuk az autót. Csütörtökön a hivatalos teszten három kört mentünk, hogy lássuk hogyan viselkedik a Mitsubishi, pénteken és szombat délelőtt pályát jártunk, és már akkor tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz, mivel eső volt várható. A gumiválasztásnál száraz abroncsokra szavaztunk, és nem is cseréltük le a két rövid esős szakaszra. Ettől persze mindenki imádott minket, mert állandóan keresztbe mentünk.

Simon Nikolett és Halmos Gábor ezúttal Mitsubishivel repesztett a Veszprém Rallye-n Fotó: Soós Attila

- Ezek szerint volt néhány meleg helyzet?

- Párszor lenyúltak értünk fentről az biztos. Egy alkalommal a szakadék melletti fakorlátból hetet is kiütöttünk a helyéről. De az autónak nem lett baja, tovább tudtunk menni és defektünk sem volt, így szerencsésnek mondhatjuk magunkat.

- Más kalandban is volt részetek a hírek szerint.

- Valóban. Egy 400 méteres egyenes szakaszon úgy láttam, mintha keresztbe ment volna valami. Repesztettünk 170-el, majd feltűnt egy kis vadmalac, majd még egy. Tudtuk, hogy ennek lesz folytatása, így is történt, öt kismalac után jött anyuka is és még hét kicsi. Meg kellett állnunk, míg átvonulnak. De ez sem szegte kedvünk, hiszen szoktuk a Mitsubishit, a közönségnek autóztunk.

Doleschall István csapata, a Full Auto SE ezúttal egy autóval képviseltette magát Veszprémben. Marton Zoltán és Titti autójában sajnos az első szakaszon elrepedt az olajteknő és feladni kényszerültek a versenyt..

- Nagyon balszerencsések, mert sorozatban harmadszor esnek ki az első gyorsaságin - mondta Doleschall István.

ORB abszolút: 1. Ranga Péter-Szőke Tamás (Skoda Fabia R5) 1:02:15.9; 2. Benik Balázs-Rácz Bence (Skoda Fabia R5) +7,4 másodperc; 3. Vincze Ferenc-Bazsó Attila (Skoda Fabia R5) +47,9 mp; 4. Herczig Norbert-Bacigál Igor (Skoda Fabia R5) +1:00,6 mp; 5. Kazár Miklós-Ferencz Ramón (Ford Fiesta R5) +1:07,0 mp

Rallye2 abszolút: 1. Csomós Miklós-Nagy Attila (Citroen C2R2) 49:12,9; 2. Berényi László-Pap Tamás (Opel Adam R2) +5,7 mp; 3. Jánosa Ákos-Brunekker Árpád (Peugeot 208) +34,6 mp; 4. Lantos Zsolt-Toloczkó Péter (Peugeot 208) +41,7 mp; 5. Kuncz Dezső-Bencs Gábor (Honfa Civic Type-R) +1:03,7 mp

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!