Kultúra

2017.07.24. 14:54

Közös falunapi ünneplés és számvetés Porván

Tizenhatodik alkalommal rendezte meg gazdag programkínálattal a települési és német nemzetiségi önkormányzat a falunapot.

Müller Anikó Hanga

Mindkét választott testület fontosnak tartja a kis bakonyi zsáktelepülés közös ünnepét. – Úgy gondoljuk, együtt szervezve a legideálisabb a falu számára. A programot úgy állítottuk össze, hogy minden korosztály találjon magának tartalmas programot, mert az életünk nemcsak munkáról szól, hanem arról is, hogy módot kell találni a kikapcsolódásra, a mulatásra. A falunapunk a közös ünneplésről szól, amikor is van időnk kicsit megpihenni, beszélgetni, mondta Veinperlné Kovács Andrea polgármester asszony. A program kora reggel teljesítménytúrával indult, tíz-húsz-harminc kilométeres távokon, ami a rekkenő hőségben emberpróbáló erejű teljesítményt kívánt a nyolcvanhárom résztvevőtől. A legfiatalabb versenyző ötéves, a legidősebb hetvenöt, a legtávolabbról érkező résztvevő gödöllői volt. A műsorok közül nagy sikert aratott a helyi Nefelejcs Német Nemzetiségi Óvoda apróságainak vidám műsora a pletykás falusi asszonyokról. A Veszprém Megyei Tűzmegelőzési Bizottság egy füstsátorba várta a bátor érdeklődőket, egy imitált lakástűzhöz.

Nagy sikere volt, sok érdeklődőt vonzott a fakitermelő bemutató

Nagy sikere volt a látványos fakitermelő bemutatónak, melyet Répás Tamás, Szalai Dani és Horváth Krisztián vezetett, bevonva a kisebb gyermekeket is. A Bakonyi Betyárok Nemzeti Egylete vidám betyáros bolond esküvőt mutatott be, majd Nótár Mary, Frici bohóc és Tóth Tünde szórakoztatta a közönséget. Köszöntő beszédében a polgármester asszony kiemelte az elmúlt időszak legnagyobb eredményét. – A falunap egyben eredményeink számbavétele is. Önkormányzatunk sokat dolgozott lakosaiért, a fejlődésért. Az utóbbi időszakban a fiatalok felé fordultunk, mert azt gondoljuk, aki a fiatalokért tesz, az a falu jövőjét segíti. Önkormányzatunk döntése alapján huszonhét kedvezményes építési telket biztosítunk a nálunk letelepedő fiatalok és családok számára, hangsúlyozta a polgármester asszony. Minden helyi lakos a közösségi falunapra szóló meghívó mellé étel- és italjegyet kapott. A vacsora szarvas pörkölt, gombás tokány volt, a helyi vadásztársaságoknak köszönhetően, melyhez a galuska tizenöt kiló lisztből készült. Ugyancsak tizenöt kiló lisztet használtak fel a szorgos helyi asszonyok, lányok a lángoshoz. A szervezők a rendezvény ideje alatt mini fosszília kiállítást is rendeztek, a gyermekek pedig ingyenesen használhatták a légvárat és a ringlist.  A falunapot vidám hangulatú bál zárta a Penics bisztróban.

A teljesítménytúra résztvevői célba éréskor emléklapot, jelvényt kaptak és medvehagymás pogácsával kínálták őket

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!