Sokat akar játszani Dombi Luca, a Kohász új beállója

Dombi Luca 1995-ben született Békéscsabán. Tehát a fiatal generációhoz tartozik, és máris tudni kell róla, hogy kétszer is felvehette a magyar címeres mezt. Kétszeres válogatott. Először Siófokon játszott válogatottként, ahol az ellenfél Szlovénia együttese volt. A magyar válogatott nyert, amihez Luca három gólja is kellett. Majd az Európa-bajnokság keretébe is m bekerült harmadik beállóként. de csak epizódszerepet kapott a kontinensbajnokságon. Ne feledjük, hogy Luca 2014-ben, amikor még a Mosonmagyaróvár játékosa volt a junior válogatottban is kézilabdázott, és végül a hetedik helyen végzett a csapatával. A tavalyi bajnokságban bokasérülés hátráltatta játékát. Gyógyulgat még nálunk a dunaújvárosi csapatban is.

Luca történetében nagyon fontos volt a sikeres gyermekkor, ami persze meg is határozta az utána következő éveket is.

- Egy testnevelés tagozatú iskolában tanultam, amelyben két sportág között lehetett választani: a kézilabda és az atlétika volt a választék. Én a kézit választottam, mert abban nem kell annyit futni. Anyukám is kézizett, kosarazott alapfokon. Remek pedagógusok, edzők foglalkoztak velünk. Sok diákolimpiai döntőt, más versenyeket nyertünk meg, nagyon jó légkör jellemezte az iskolát.

De hogyan lett mégis beálló a futás sztorit leszámítva?

- Harmadik osztályban megkérdezték tőlem, melyik poszton akarsz játszani? Elmondtam. Anyu meg is szidott: mivel a beálló kemény poszt, és örökös birkózás jellemzi. De a játékban jó érzés, ahogy a beállt falat gyors mozgással szét tudja az ember cincálni, majd befordulva gólt dobni. Egyébként is testhez álló poszt ez számomra.

Dombi Luca a konditeremben gyűjti az erőt, ügyeskedik a nagy labdával, közben gyógyulgat az a sérült boka is
Fotó: Zsedrovits Enikő

A felnőttek között két évet a Békéscsaba csapatában játszott. Akkor is a kiesés ellen küzdött a csabai gárda...

- De rutint szereztem a hazai gárdában. Majd tizennyolc éves koromban váltottam. Elmentem Mosonmagyaróvárra. Szimpatikus, fiatal együttes volt, és természetesen ott volt bennem is a gondolat: hátha a győri bajnokcsapat is felfigyel rám. Szerettem ott lenni, pedig végig küzdöttünk a bennmaradásért. Az is előnyt jelentett, hogy végig játszottam a bajnokságban.

Azután megszólalt Siti Bea szövetségi edző telefonja, menni kell, de gyorsan a válogatott keretébe a sérült beállók helyettesítésére...

- Meg is lepett a felkérés alaposan, de a válogatottban játszani elmondhatatlan örömöt jelentett. Olyan játékosokkal kerültem egy közösségbe, én húszévesként, akikre csak felnézni lehetett.

És elérkeztünk Dunaújvárosba. Mi döntött, hogy bennünket, a Kohászt választotta?

- A dunaújvárosi csapat játékát évekig figyeltem testközelből, és mindig nagyon tetszett. A gyors, kemény kézilabdájuk nagyon eredményes, és a küzdelmük, harcosságuk is példamutató. Két hetet töltöttem már a Kohásznál, és jó volt tapasztalni, hogy milyen színvonalas az alapozás. Egy kicsit féltem tőle, de szerencsére bírom a tempót. A márciusban elszenvedett sérülésem szépen javulgat. Nincsenek óriási terveim az új csapatomnál, csak főképp annyi, hogy kapjak a játékra sok lehetőséget. Ehhez pedig az kell, hogy kiharcoljam a helyemet a posztomon. Várom a játékot, arról nem is beszélve, hogy mekkora élmény lesz majd a nemzetközi porondon az EHF Kupában is kézilabdázni egy bajnokcsapat színeiben.