Sport

2017.07.24. 18:50

A Videoton idei legjobb játékával nyert a megerősödött Puskás ellen

SZÉKESFEHÉRVÁR Az OTP Bank Liga labdarúgó NB I második fordulója után a Videoton FC maradt veretlen Fejér megye élvonalbeli együttesei közül.

Ferencz Balázs

Hiába vezetett és futballozott lendületesen a mérkőzés elején a Puskás Akadémia FC, a Videoton FC 3-1-re nyert a megyei rangadón vasárnap este. A fehérváriak játéka határozottan javult az előző mérkőzéseken mutatott produkcióhoz képest, így érthető, hogy a vezetőedző, Marko Nikolics elégedetten értékelt a lefújás után.

- Furcsa volt vendégként pályára lépni a Pancho Arénában, köszönjük a Puskás Akadémiának a vendéglátást. Részünkről balszerencsés góllal kezdődött a találkozó, de a játékosok fejben rendben voltak és sikerült gyorsan egyenlítenünk, majd megszereznünk a második találatot is. Ismét eredményesek voltunk pontrúgásból is, ezt sokat gyakoroljuk. Persze van még hova fejlődni ebben is, de örülök, hogy jönnek rögzített szituációk után is a gólok.

Úgy éreztem, hogy végig irányítottuk a mérkőzést, voltak még nagy helyzeteink, de Danilovics remekül védett, gratulálok a játékosoknak a három ponthoz. Jár a gratuláció a hazaiaknak is, ők is mindent megtettek a pályán, nem utolsó sorban pedig köszönöm szurkolóinknak, hogy most is végig ott voltak a csapat mögött, és remek hangulatot teremtettek a stadionban - vélekedett a szerb tréner.

Pintér Attila, a Puskás edzője sem volt barátságtalan, dicsérte a Vidit, míg a PAFC gyerekes hibáira hívta fel a figyelmet. - Gratulálok a Vidinek, nem csak a mostani győzelemhez, hanem ahhoz is, hogy Európában egyedüli magyar csapatként talpon van, sok sikert kívánok nekik a Bordeaux ellen. Jól kezdtük a találkozót, amit elterveztünk sokáig működött, de gyerekes hibákat vétettünk.

Fejes Andrást (középen, 6) ünnepelték a társak az első negyedóra végén, akkor egyenlített a Videoton FC
Fotó: Molnár Artúr

Megbeszéltük, hogy mit kell tenni pontrúgásnál, bedobásnál, ki voltak osztva az emberek, de hibáztunk. 2-1-nél nem volt benne szerintem a mérkőzésben, hogy a vendégek megszerzik a harmadik góljukat, nekünk voltak lehetőségeink, de a futball egy érdekes játék, majd mindenki eldönti, hogy a harmadik gól hogyan esett. Mentünk tovább, küzdöttünk, Diallo fejesénél hatalmasat védett Kovácsik. Nem lehet számon kérni a játékosaimat az akarattal kapcsolatban.

A sérült Vinícius helyett a védelembe kerülő Fejes András a meccs egyik hőse volt. Az ő góljával egyenlített a Vidi, és sokszor megállította a felcsúti rohamokat.

- A mérkőzés előtti utolsó edzésen pont viccelődtem a többiekkel, hogy gólt fogok rúgni, Gabi (Barta Gábor fizioterapeuta - a szerk.) pedig határozottan helyeselt. Sosem fogom elfelejteni ezt a találatomat, hiszen ez volt az első NB I-es gólom a Vidiben. Belülről úgy éreztem, hogy egy percig nem forgott veszélyben a győzelmünk, sőt egy kis szerencsével akár nagyobb arányban is nyerhettünk volna - mondta boldogan Fejes András, aki a csapattal együtt szerdán Bordeaux felé veszi az irányt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!