Sport

2017.08.15. 18:11

Street Ball Challenge népes mezőnnyel Körmenden

KÖRMEND Nagy sikert aratott a 24. Adidas Streetball Challenge utcai kosárlabda-fesztivál - 70 csapat játszott a Széchenyi téren.

Tóth Gábor

Egy napra ismét a kosárlabdáé volt a főszerep Körmend fő terén, hiszen immár 24. alkalommal rendezték meg a streetballfesztivált. A 70 csapatot nyolc pálya várta a Körmendi Napok nyitóprogramján szombaton, a küzdelmek már kilenc órakor elkezdődtek. Bebes István polgármester köszöntötte a résztvevőket, akiket kegyeibe fogadott az időjárás. A legnépesebb létszámot a 25-35 év közötti férfiak mezőnye vonultatta fel, 13 csapat versengett. De a kenguru csapatoknál (2003. január 1. után születettek fiúk) is nyolc gárda gyűlt össze. Az integráció jegyében - már hagyományosan - fogyatékos fiatalok is részt vettek a rendezvényen. A centerpályán zajlott a VIP-csapatok küzdelme, a rendőrség, a katasztrófavédelem, a szponzorok és az önkormányzat "csatájából" végül a rendőrség került ki győztesen. Több betétprogram is színesítette a fesztivált, felléptek a ZumBarátok, bemutatót tartottak a Castrum-Sec Dinamika SE kick-boxosai. A Face Team csapata pedig látványos akrobatikus kosárlabdashow-t varázsolt a centerpályára. És természetesen nem maradtak el a dobóversenyek sem.

A különböző kategóriák győztesei - akárcsak a dobóversenyek legjobbjai - kvalifikálták magukat a szeptember 23-án esedékes budapesti országos döntőre.

Egy palánk, egy labda, két csapat - és máris mehet a küzdelem Fotó: Dröszler Ferenc

Az Adidas 3X3 Streetball Challenge győztesei. Kenguru, fiú (7 csapat): Soproni Bivalyok (Nyikos Balázs, Szekeres Áron, Keller Bendegúz, Béres Márton). Lány (1): Ricsilla Girls (Mészáros Ágota, Porkoláb Anna, Pas Angelika, Molnár-Oravecz Ella). 2005 után születettek (4): Sólymok (Szigetvári Máté, Oláh Bálint, Botz Botond, Horváth Benedek). 2003/2004, fiú (6): Soproni Sportiskola (Hajnal Kristóf, Gráf Maximilián, Balogh Levente, Vámosi Dávid). Lány (2): A csapat (Horváth Fruzsina, Gáll Janka Noémi, Horváth Fanni). 2001/2002, fiú (4): In-Team (Kiss Mátyás, Tóth Zalán, Major Soma, Takács Kristóf). Lány (1): Szosi 004 (Mezősi Anna, Kozma Eszter, Illés Liliána, Hegedüs Cecília). 1999/2000, fiú (3): Flint Tropics (Oroszi Viktor, Sibinger Mátyás, Láng Zsombor). 1994-1998, fiú (2): What a Trió (Németh Levente, Németh Márk, Murai Gábor). Lány (2): AUT U23 (Annika Neumann, Fuchs-Robetin Anja, Koizar Sigrid, Wildbacher Michaela). 1983-1993, férfi (13): GEZA Pub Beltinci (Grega Farkas, Igor Zigo, Niko Regvat, Igor Bicvic). 1983 előtt születettek, férfi (4): Olvasható aláírás (Táncos István, Dr. Hadnagy Ádám, Szaller János, Tóth Róbert). Vegyes kategória (7): Cuncimókusok (Magyari Viktor, Bacsárdi Szilvia, Somogyfoki Szabolcs, Csukás Attila).

A dobóverseny győztesei, Adidas 2Ball Game, U16: Paár Márk-Polotár Balázs. Adidas 2Ball Game: Mészárosné Darida Csilla-Mészáros Richárd. Molten büntetődobás, U16: Paár Márk. Molten büntetődobás, +16: Lumniczer Nóra. Starz.hu tripladobás, U16: Mészáros Richárd. Főgáz 3 Shots dobás: Paár Márk. Fornetti Pont 20 pont dobóverseny: Paár Márk.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!