Programok

2017.08.15. 17:45

Mindenki ott volt, aki nélkül nincs mulatság

KÖRKÉP - Hetente találkozunk velük egy-egy falunapon, ahogy a világot jelentő deszkákat koptatják. De kik ők, és mi élteti őket?

Cseszkó Tamás

E sorok írója gyakran jár falunapokra tudósítani, van olyan hétvége, hogy nyolc-kilenc rendezvény is bekerül a naptárunkba. A helyieken kívül számos ismerős fellépőt találunk, ők azok, akik elengedhetetlen szereplői a települések eseményeinek. Viszonylag keveset tudunk róluk, általában csak megemlítjük őket. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy a teljesség igénye nélkül csokorba szedjük azokat, akik nélkül bizony sokkal szegényebbek lennének a falunapi mulatságok.

"A hajnalig tartó bálhoz a talpalávalót a Spektrum zenekar szolgáltatta." Bizonyára sokaknak ismerős ez a mondat. Domby Bertalan, a formáció vezetője lapunknak elmondta: az idén eddig 10-15 településre kaptak meghívást. - Nemcsak Vas megyében, hanem az azon túli falvakban is rendszeresen fellépünk - mondta a zenész, hozzátéve, hogy a Spektrum zenekar szereti a falunapokat, hiszen nagyon hálás a közönség, sok ember felszabadultan felejti el a hétköznapokat, és örül a normális zenei produkcióknak. Akik pedig azt gondolják, hogy a bulizenekarok bóvli muzsikát játszanak, azok tévednek, a Spektrumnál kiválóan képzett zenészek hozzák a legjobb dalokat. - Retró műsort szolgáltatunk, Abba, Boney M, Neoton Família szerepel a repertoárban, de a közönség igényének megfelőlen jazzesebb számok is előkerülnek - árulta el Domby Bertalan.

Fotó: archív

A Kemenesmagasi Citerazenekar is falunapi atrakciónak számít. Sebestyén Zoltán, a formáció vezetője elmesélte, hogy minden évben legalább 15 településen koncerteznek, de hívják őket Pápára, Celldömölkre, sőt nemsokára az országos értéknapon ők fogják képviselni Vas megyét.

- Azért szeretjük a falunapokat, mert olyankor közel kerülünk a közönséghez, ráadásul az általunk játszott népdalok többsége pont az ilyen kistelepülésekről származik - fogalmazott Sebestyén Zoltán, aki egyékbént Kemenesmagasi polgármestere is. A citerások kétrészes műsorral örvendeztetik meg a közönséget, először a magyar népdal kincseiből, a már nem ismert népdalokból mutatnak be válogatást, majd a második blokkban közismert dalokat játszanak. Olyankor van lehetőség a közös éneklésre, nótázásra, remek szokott lenni a hangulat. Általában fél órát zenélnek, a műsort közismert művek zárják.

Az Ungaresca Táncegyüttes is színvonalas programmal szórakoztatja a közönséget. Megtudtuk, hogy 12 falunapon voltak eddig, szeretik ezt a műfajt, mert nagyon jó hangulatú rendezvények kerekednek egy-egy településen. - A táncosaink is lelkesen látogatnak el ezekre a településekre, a szervezők nagyon kedvesek, mindig remekül érezzük magunkat - mondta el lapunknak Horváth Győző, a formáció vezetője. Az ungarescások általában folklórműsorral készülnek, és több esetben a Boglya Népzenei Együttes is elkíséri őket.

Fotó: archív

Van olyan is, aki nem zenél, hanem szolgáltat. Iszak Zoltán kétgyermekes édesapa például egy régi népi játékkal, a kosárkörhintával kedveskedik a gyermeknek. - Sok meghívásnak tettem eleget hétvégente, a gyermekek láthatóan nagyon kedvelik a körhintát, sokszor jobban élvezik, mint a színes, elektromos játékokat - mondja, majd hozzáteszi: szülőként büszke arra, hogy felelevenítheti a régi népi játékok hagyományát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!