Kultúra

2017.08.16. 17:55

Hétvégén tartották az Ősök napját! - Díszvendég volt az Intercisa Múzeum igazgatója is!

DUNAÚJVÁROS/BUGAC A hét végén rendezték meg Bugacon az Ősök napja hagyományőrző fesztivált, amellyel a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állítottak emléket a szervezők. Díszvendégként ott volt Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója is.

Szabó Szabolcs

- Mind szakmailag, mind az élményanyag szempontjából kiváló kulturális rendezvényen vehettünk részt. A múlt péntektől vasárnapig tartó ünnepségen tradicionális seregszemle, harci bemutatók, lovas versenyek és vetélkedők, íjászprogramok, a magyar-hun-avar örökséget bemutató kiállítások, népzenei és magyar táltos-zenei programok váltották egymást. Emellett remek szakmai előadások is várták az érdeklődőket - mondta el lapunknak Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója, aki díszvendégként, feleségével együtt vett részt a nemzetközi találkozón, amelynek eredményeiről is beszámolt lapunknak:

- A kazah kormány kiemelten támogatja ezt a programot, ennek megfelelően itt volt a kazah nagykövet is. A szervezők segítségével vele is sikerül egyeztetnünk, így remélhetően az Intercisa Múzeumban is megrendezünk majd egy kazah-napot is az Ősök napjának szervezőjével, Bíró András Zsolt segítségével.

Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója és az Ősök napja főszervezője, Bíró András Zsolt a találkozó szombati napján

A hét végi eseményt a Magyar Turán Alapítvány által létrehozott Magyar Turán Szövetség rendezte. A már említett Bíró András Zsolt kiemelte, hogy a rendezvény területén egy hatalmas jurtatábor épült, de voltak kézműves bemutatók és a Kárpát-medence legnagyobb kézművesvásárát is itt szervezték meg a helyszínen, amelynek kiemelt vendége idén Kárpátalja volt. Ezenfelül gyermek programokkal és tudományos ismeretterjesztő előadásokkal is készültek. Bíró András Zsolt elmondta azt is, hogy a helyszínen felépült Attila sátra, ahol régészeti és antropológiai kiállítás mutatta be a hunok, avarok, magyarok életét a Kárpát-medencében, az Ősök sátra helyszínen pedig a honfoglaló ősök hagyatékát bemutató tárlatot rendezik be. A szervező arról is beszélt, hogy a három nap alatt számos versenyre is nevezhettek a helyszínre látogatók amatőr és profi kategóriában. Mindezeken túl bemutatták milyen lehetett egy csata a honfoglalás korában, volt lovas íjászbemutató és gyalogos, lovas hagyományőrzők felvonulása is.

A IV. Ősök napja hagyományőrző fesztivál lovas felvonulása Bugacon augusztus 12-én. A Magyar Turán Szövetség rendezvénye a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állít emléket

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a program fővédnöke kiemelte, hogy ez a találkozó egy sajátos összejövetele a Kárpát-medencének, mert a kultúra minden területe megjelenik a három nap alatt, az ősi mesterségektől a sportjátékokig, a tudományos előadásoktól a különféle bemutatókig. Mint mondta, jó érzés tudni, hogy évről évre egyre bővül azoknak a látogatóknak a tábora, akik azonosulni tudnak az ősök kultúrájával, és maguk is aktívan bekapcsolódnak a különböző kézműves vagy hagyományőrző programokba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!