Kultúra

2017.08.16. 15:30

A Gladis zenekar megmutatta: tudnak még zenélni

VÁRPALOTA-INOTA A hetvenes évek elején fénykorát élő várpalotai Gladis együttes kalauzolásával utazhattak vissza az időben a Hidasház vendégei néhány évtizedet a közelmúltban.

Szabó Péter Dániel

Az elmúlt közel egy év alatt komoly népszerűségre szert tett inotai udvaron a banda fénykorában népszerű zenekarok számai mellett saját dalok is felcsendültek, a szépszámú közönség legnagyobb örömére.

Elhangzott, az 1970 decemberében a helyi szakmunkásképző néhány diákjából alakult Gladis együttes évekig volt rendszeres fellépője az ifjúsági ház Ötórai teáinak. Repertoárjukon saját dalaik mellett az akkoriban népszerű zenekarok (Creedence Clearwater Revival, Uriah Heep, Rolling Stones, Deep Purple) szerzeményei szerepeltek.

Örökifjú zenészek játszottak örökzöld slágereket az inotai Hidasház udvarán Fotó: Szabó Péter Dániel

Négy évtized múltán aztán, négy esztendővel ezelőtt újra összeverődött az öttagú együttes. Csupa öregfiú, akik kezdetben csupán saját maguk szórakoztatására jöttek össze örömzenélni.

Többszöri tagcserék után alakult ki a Bozsoki Tamás (szólógitár]), Dunai László (ritmusgitár), Raffael István (basszusgitár), Sebők Ferenc (billentyű, ének) és Vlasits János (dob) alkotta formáció. Úgy döntöttek, hogy újra kilépnek a nyilvánosság elé. A várpalotai várudvaron, majd a Hidasházban adtak nagy sikerű koncertet. - Egyszerűen kedvet kaptunk ahhoz, hogy megmutathassuk: tudunk még zenélni - mondta el Dunai László, az együttes szószólója, aki társaival együtt nagyon jól érezte magát újra a közönség előtt. Így voltak ezzel a látogatók is. - A dalokat hallgatva szinte magam előtt láttam a múltat. Az ifjúsági ház zsúfolt termét, a fergeteges bulikat, ahol mindenki boldog és vidám volt. Az emlékeimet adták vissza srácok - vallotta az egyik rajongó, Nagy Ilona.

A Hidasház legközelebb augusztus 27-én, első születésnapi rendezvényére várja az érdeklődőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!