Gazdaság

2017.08.16. 19:50

Csak magyar tojást! - A célellenőrzésben Fejér megye is részt vesz

Száznyolcvan tojástermelő telepet zártak be Hollandiában, mert rákkeltő hatású szert tartalmaztak az innen származó tojások. Azóta fipronilt tartalmazó tojást, illetve tojásterméket már Magyarországon is találtak.

B. Kiss László

A termékből a magyar cég kizárólag vendéglátó egységekbe szállított. A visszahívásról a vállalkozó minden partnerét értesítette, amit a hatóság felé is igazolt. Sziebert Gergely, a Fejér Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földhivatali Főosztály vezetője, megyei főállatorvos elmondta, országosan elrendelt célellenőrzés keretében természetesen Fejér megye is részt vesz: a laborvizsgálatok és a nyomonkövetési ellenőrzések folyamatban vannak.

A megyei főállatorvos elmondta, nincs tudomása arról, hogy a megyébe került volna ilyen fipronillal szennyezett tojástermék. A hatóság javasolja, hogy az ügy lezárultáig mindenki részesítse előnyben a hazai tojást. Igen ám, de honnan lehet tudni egy tojásról azt, hogy magyar? Minden tojáson található egy több karakterből álló kódszám, egy pecsét. Utánajártunk, milyen információkat olvashatnak ki ebből a vásárlók. Fontos az is, hogy a tojásról, és ne csak a dobozáról tájékozódjunk.

Növényvédőszer hatóanyagával, a potenciális rákkeltő hatású fipronillal szennyezett tojást és tojásterméket találtak Magyarországon is a hatóságok, a termékekben az egészséget nem veszélyeztető mennyiségben volt szermaradék, így fogyasztásuk nem jelent egészségügyi kockázatot, ettől függetlenül elrendelték kivonásukat a forgalomból, illetve zárolásukat - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. Az állatgyógyászatban is használt, tetű, bolha ellen hatásos fipronilt az unióban, így természetesen Magyarországon sem használhatják élelmiszert termelő állatoknál.

Fotónk a székesfehérvári Aranykorona Zrt.-nél készült. A cég kizárólag saját állományában termelt magyar tojással szolgálja ki a vevőit Fotó: Koppán Viktor

Múlt péntekig a botrány kipattanása, augusztus eleje óta 15 uniós és két EU-n kívüli ország jelezte, hogy rovarirtószerrel szennyezett tojásokat találtak náluk is. A riasztás az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszerén (RASFF) keresztül érkezett a Tamago Ei-Omelett-Block nevű fagyasztott, félkész termékre, amelyből egy magyar vállalkozáshoz, az Ázsia Gastro Élelmiszer Kft.-hez is szállítottak Németországból. Az Ázsia Gastro Élelmiszer Kft.-hez érkezett félkész termékből a magyar cég kizárólag vendéglátó egységekbe szállított.

A cég kizárólag saját állományában termelt magyar tojással szolgálja ki a vevőit. Sziebert Gergely, megyei főállatorvos, aki az ügy kapcsán szintén nyilatkozott lapunknak

A visszahívásról a vállalkozó minden partnerét értesítette, amit a hatóság felé is igazolt. Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára augusztus 4-től augusztus végéig rendelte el a Magyarországra érkezett tojástételek és tojástermékek ellenőrzését, amely során nyomonkövetési és laborvizsgálatok is történnek. A hatóság javasolja, hogy a szennyezési eset lezárásáig a lakosság részesítse előnyben a magyar tojás, valamint tojástartalmú termékek fogyasztását. Ehhez pedig érdemes kinyitni a csomagolást, és megnézni a tojások jelölését.

A tojásválogató a székesfehérvári Aranykorona Zrt.-nél

Sziebert Gergely a Fejér Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földhivatali Főosztály vezetője, megyei főállatorvos kérdésünkre elmondta továbbá azt is, hogy a fipronil a gyanú szerint úgy kerülhetett a tojásba, hogy egyes holland állattartó vállalkozók engedélyezett szerbe keverték ezt a hatóanyagot, és ezzel kezelték a tyúkokat.

A megyei főállatorvos hozzátette, nincs tudomása arról, hogy a megyébe került volna ilyen fipronillal szennyezett tojástermék. A korábban említett, országosan elrendelt célellenőrzés keretében természetesen Fejér megye is részt vesz: a megyében vett minták laborvizsgálata és a nyomonkövetési ellenőrzés folyamatban van.

A pecsét látható, amely egyértelműen árulkodik az illető tojás származásáról

A hatóság azt javasolja, hogy az ügy lezárultáig mindenki részesítse előnyben a hazai tojást. Igen ám, de honnan lehet tudni egy tojásról azt, hogy magyar? A dobozon levő felirat nem sokat jelent, a minden egyes tojáson megtalálható pecsét viszont egyértelművé teszi, hogy magyar-e a tojás.

- Minden tojáson található egy több karakterből álló kódszám, egy pecsét. Ennek a kódnak az első karaktere az állattartási technológiára utal. A következő két karakterből állapítható meg az, hogy hazai-e a tojás. Ha ugyanis a HU jel áll ott, akkor magyar tojással van dolgunk - mondta el Zimmermann Gyula, a fehérvári Aranybulla Mg. Zrt. baromfi ágazatának vezetője. A negyedik és az ötödik karakter utal a megyére (Fejér jele a 06), a következő kettő az állategészségügyi kerület száma. A nyolcadik helyen olvasható T betű pedig azt egyértelműsíti, hogy a tojást tyúk - és mondjuk nem gyöngytyúk - tojta. A T után következő két karakter révén pedig azon állattartó telep is beazonosítható adott állategészségügyi kerületben, ahonnan a tojás származik.

A perjel után levő szám az istállók számát jelzi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!