Kultúra

2017.08.18. 17:05

Merülési mámor: Kiss Anna 2P című tárlata a Kortárs Női Napozóján

PVC, plexton - azaz 2P. Kiss Anna friss munkáiból válogatott a Kortárs Művészeti Intézet Női Napozóján.

Szabó Szabolcs

Kiss Anna 2P címmű kiállításával csütörtökön este félidejéhez érkezett a helyi kötődésű hölgyalkotókat felvonultató Női Napozó néven futó pop up kiállítássorozat. Nyolc tárlatnapon nyolc képzőművész munkáival találkozhat a közönség.

A napi bontás érdekessége, hogy 24 óráként újabb és újabb tárlatot szemlézhetünk, ám sajnos mulasztásunk nem pótolható, azaz, ha már belefogtunk a Női Napozó szorgos látogatásába, akkor javallott tartani a menetrendet. Kiss Anna 2P címválasztása egyértelműen a munkák anyagválasztására utal.

Kiss Anna képzőművész és Nagy Annamária művészettörténész a 2P megnyitóján a Kortárs pincegalériájában

A sajátos utat bejáró és egyedi képi világot (is) építő képzőművész az elmúlt két évben készült, Dunaújvárosban még nem látható alkotásaiból építette fel tárlatát. Kiss Annát mostanság leginkább a PVC és a plexton mint anyag foglalkoztatja, főként ezekből készültek a kiállított munkák. Az alkotó esetében rendre előkerül a transzparencia több értelmű és átfogó fogalma, valamint a kollázstechnika, amely e munkák során is tetten érhető. A Mélység és a Merülés című munkák igazán szuggesztívek, csakúgy, mint a két videóinstalláció is, amely különleges hanghatásokkal megerősítve bevonzza a tárlatlátogató figyelmét. Bízunk bennne, hogy Kiss Anna friss alkotásait hamarosan egy nagyobb léptékű kiállítás keretében is láthatjuk majd.

Kiss Anna munkái egyedi, különleges hangulatot sugároznak Fotók: Zsedrovits Enikő

Pénteken este Baráth Adél Stimuláció című tárlatát köszönthették az érdelődők, ma este pedig Farkas Éva Mária Vízió című kiállítása szerepel a Női Napozó programjában. Vasárnap szünnap, ám hétfőn Kelemen Marián Éva egyéni kiállításával folytatódik a sorozat, amelyet pénteken az ÚjPart Egyesület örökös háziasszonyának kreatív konyhai remeklése zár majd "Csak tökösen" mottóval. Az Újpart jelenleg is futó alkotótábora pedig egészen augusztus 26-ig dübörög a Kortárs Művészeti Intézetben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!