Sport

2017.08.18. 17:45

Nem vitás, gólt kell lőni az eredményességhez

ZALAEGERSZEG Lélektanilag is, ám minden szempontból rendkívül fontos mérkőzés következik a labdarúgó NB II 4. fordulójában a ZTE FC számára, amely szombaton (19.00) hazai pályán fogadja a BFC Siófok együttesét. Az egerszegiek az első góljukra (góljaikra) és az első győzelemre várnak.

Kerkai Attila

Nem úgy sikerült a bajnoki rajt a ZTE FC számára, mint ahogy azt remélték, hiszen egy döntetlen és két vereség eddig az egerszegiek mérlege, ráadásul rúgott gól nélkül. Ebből kiindulva érthető, ha a szombati, Siófok elleni mérkőzésnek - noha ez is csak egy a többi közül - most a kelleténél is nagyobb jelentőséget lehet tulajdonítani Az első győzelem, és az első jó eredmény ugyanis mindig mérföldkő egy-egy bajnoki sorozatban.

A gyenge bajnoki kezdés után a találkozó előtti napon azt kérdeztük Zoran Spisljaktól, hogy sikerült-e elvégezni a hétre előirányzott munkát, illetve kellett-e módosítani a gyengébb eredmények miatt azon a terven, amit esetleg előre meghatároztak.

- Minden, amit el akartunk végezni a héten, azt megtettük - kezdve evvel a válaszát a ZTE FC szakvezetője. - A legfontosabb, hogy a hét végi mérkőzésen is fejlődjünk, ahogy egyébként megtettük legutóbb a vereség ellenére Kisvárdán is. Szombatra készen áll a csapat, s most már nemcsak jól, hanem eredményesen is akarunk futballozni. Ami tény, a csapatnak még kell egy kis idő, hogy összeérjen, ezen dolgozunk, hogy végre a játékosokból is kijöjjön a valós kvalitásuk.

Támadni kell, de közben a védelemnek is stabil lábakon kell állnia. Szemben Nagy Tamás (fehérben), háttal Bedi Bence a védelemben és a középpályán sokat tehet ezért - Fotó: Pezzetta Umberto

Természetesen Zoran Spisljak is érzi, hogy a támadójátékon van leginkább csiszolnivaló, hiszen egyelőre nem lőtt gólt a bajnokságban a ZTE FC.

- Azt gondolom, hogy a Győr elleni nyitányon megvoltak a helyzeteink, s gólt vagy gólokat kellett volna lőnünk - folytatta ezzel a szakvezető. - Az eddigi három közül a Gyirmót elleni mérkőzésünk az, ami teljes rövidzárlat, nemcsak elöl, de a hátsó alakzatra nézve is. Kisvárdán lényegesen előbbre lépett a csapat az előzőhöz képest, ismét voltak helyzetek, de nem sikerült betalálni, s annak ellenére, hogy a védelem megint stabil volt, egy rögzített szituáció után kaptunk egy gólt. Az, hogy végre betaláljunk, kulcskérdés, s a játék ezen részén kell szombaton sokat előbbre lépnünk.

A Siófoknak egy győzelme és két veresége van, mondjuk a gólszerzés terén ők sem nagyon villogtak eddig. Mindenesetre a Sopronnak lőtt eddigi egyetlen találatuk három pontot ért Disztl László csapatának. Zoran Spisljak úgy jellemezte a Balaton-partiakat, hogy - hasonlóan a mezőny többi tagjához - ők is rendelkeznek öt-hat élvonalbeli tapasztalattal rendelkező labdarúgóval és döntő lesz a kulcsjátékosaik semlegesítése. A ZTE FC csapatában a korábbi sérülteken kívül mindenki hadra fogható.

A kék-fehérek az idén is ajándékkal szeretnék meglepni a kisiskolásokat és az óvodásokat, ezért a Siófok elleni találkozón 200 hátizsákot (iskolásoknak) és 200 tornazsákot (óvodásoknak) osztanak ki. Mindehhez annyi szükséges csupán, hogy a gyerekek az 1-es pénztárnál egy térítésmentes regisztrációs jegyet váltsanak, amivel a stadionon belül hozzájuthatnak az ajándékhoz.

A labdarúgó NB II, 4. fordulójának összes mérkőzését szombaton rendezik.

17.30: Kisvárda-Gyirmót FC, Mosonmagyaróvár-Ceglédi VSE, Sopron-Békéscsaba, Szeged 2011-Szolnoki MÁV FC, Kazincbarcika-Budafoki MTE, Soroksár-Budaörs, Dorog-Nyíregyháza.

19.00: ZTE FC-BFC Siófok, ETO FC Győr-Csákvár, MTK Budapest-Vác.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!