Bulvár

2017.08.19. 09:24

Vastag Csaba őrzi az álmait - A munkában hisz és a közönségben

Polgárdi – „A zene az egyik legnagyobb erő, és ráadásul mindenkire hatással van. Hiszem, hogy általa gyökeresen meg lehet változtatni mindent” – vallja az énekes.

V. Varga József

Legutóbb, amikor találkoztunk, nem kellett rohannia a koncertjét követően. Vastag Csaba nem zárkózott el a fénykép- és autogramosztástól, a közös fotózástól, és a beszélgetéstől. Igaz viszont, hogy ki kellett várni. Amerre a szem ellátott, csak hölgyeket láttam szelfire „felhúzott” telefonokkal. Mindenféle korosztályt: tiniket, anyákat lányaikkal, nagymamát az unokával. Kisvártatva azonban a pihenőként kijelölt könyvtárszobában már együtt poharazgattunk. Kellően hűvös volt a kóla.

– A kellemes bariton hang, a sármos külső hamar belopta magát a hölgyszívekbe. Sokat tévedek, ha azt mondom, hogy a közönséged kilencvenkilenc százaléka nő?

– Az elején talán így volt – mosolyog Csaba –, de mára ez az arány fele-fele. Azokat a lányokat, akiknek nincs jogsijuk, a párjuk hozza a koncertre De félretéve a tréfát, ma már elsősorban családok járnak a fellépéseimre. És általában fiatalok, meg lányok, asszonyok...

A Veszprémi Petőfi Színházból táncosként emlékezhetünk rá, majd jött a nagy áttörés, 2010-ben megnyerte a híres-neves első X-faktort.

Vastag Csaba a Polgárdi nyári fesztiválon lép fel szombaton este - Fotó: V. Varga József

Testvérével, Vastag Tamással közösen készítették el az Őrizd az álmod című dalt, mely zajos sikert aratott mind a rádiós lejátszási listákon, mind szakmai berkekben. 2012-ben Fonogram-díjat kapott Az év dala kategóriában, majd később énekesként is, Conecto című harmadik albuma többszörös platinalemez. Musicalekben lépett színpadra, és több televíziós műsorban is feltűnt szereplőként, illetve zsűritagként, 2015-ben Szenes Iván-díjat kapott.

Kedvenc viselete a bőrnadrág, kedvenc étele a harcsapaprikás juhtúrós sztrapacskával, kedvenc könyve Gárdonyi Géza: Egri Csillagok, kedvenc színe a fekete és a fehér, kedvenc együttese a Hooligans. Egy lakatlan szigetre egy üveg bort vinne magával, valamint az öccsét, aki úgyis vinne mindenkit.

Vastag Csaba egyórás unplugged (akusztik) koncerttel érkezik a Polgárdi nyári fesztivál Batthyány ligeti szabadtéri színpadára augusztus 19-én, szombaton 21 órától.

Őrzi az álmait, és a munkában hisz, a közönségben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!