Sport

2017.08.18. 15:25

A minifutball világbajnokság a célkeresztben

Az év elejétől az Európai Minifutball Szövetség elnöke Tibor Dávid. A sportvezető két éve a hazai szövetséget is irányítja. A nemzeti együttes októberben a vb-n szerepel, Tunéziában.

Horog László

Pontosan egy éve, a fehérvári Eb-n a válogatott elmaradt a várakozástól, a nyolcaddöntőben búcsúzott a későbbi győztes kazahok ellen. Akkor nagyon csalódott volt, az idei Európa-bajnokságon viszont felhőtlenül boldog.

- Az utóbbi hónapokban a csapat sokat lépett előre, megtervezett felkészülési program után, felkészülten utaztunk a csehországi Eb-re. Erősebb csapattal rendelkeztünk. A tavalyi, fehérvári viadalt pont egy éve rendeztük, augusztus 20-án, szombaton volt a megnyitó. Bár a csapat elmaradt a várakozástól, ma is örömmel gondolok a rendezvényre, nekem és úgy gondolom, minden fehérvárinak szép emlék maradt.

32 ország képviseltette magát, jókedvű, amatőr játékosok léptek pályára, akik élettel töltötték meg a várost. Szinte végig telt ház előtt zajlottak az események, a mieink meccsein a 2500 néző befogadására alkalmas aréna szűknek bizonyult. Ehhez persze kellett a belvárosban felépített mobil stadion. Az önkormányzat rengeteget segített, de nem csak a város vezetése állt mellénk, mindenki támogatott. Összefogás nélkül az esemény nem sikerült volna ennyire jól - mondja Tibor Dávid.

Hatalmas az öröm a Brnóban rendezett Európa-bajnokságon, a magyar együttes a büntető- párbajt követően szerezte meg a bronzérmet

- Európában egyébként mennyien kispályáznak?

- Készült felmérés a közelmúltban, heti szinten közel kétmillióan űzik, ebben benne vannak a kispályás tornák és az iskolai bajnokságok. A kispályás foci rohamosan fejlődik, ami nem is véletlen, hiszen Európa legnépszerűbb amatőr tömegsportja. De ahhoz, hogy nemzetközi szinten még szervezettebb keretek között működjön, azért az európai szövetség sokat tehet.

- Amelynek ön az elnöke, ez év januárja óta.

- A magyar szövetséget 1990-ben alapították, Országos Minifutball Szövetség néven, de az utóbbi két évtizedben tetszhalott állapotban leledzett. 2015 tavaszán újra-élesztettük, azóta dinamikusan fejlődik. A központ Fehérvár, itt üzemel a szövetség. Indultam az európai elnöki pozícióért, előzőleg sokan biztosítottak a támogatásukról. A tavaly nyári Eb-nek nagyon jó volt a visszhangja, a magyar szövetség fejlődik.

Továbbá szempont volt, hogy az üzletemberként, építőanyag-gyártással foglalkozó nemzetközi vállalatcsoportunknál szerzett tapasztalataimat a sportban is kamatoztatni tudtam. Komoly kampány előzte meg az év eleji, brnói, demokratikus szavazást, nagy többséggel választották meg az új vezetőséget, amelyben a főtitkár a kolozsvári Takács Attila lett, az alelnök a cseh Filip Juda. A magyar szövetséghez egyre több, városi és régiós bajnokság csatlakozik, országos tornát szervezünk, lehetőséget biztosítunk a legjobbaknak, hogy országos szinten is megmutathassák magukat.

Tibor Dávid, a szövetség elnöke

Létrehoztuk a Szuperligát, amely a legmagasabb pénzdíjazású, kispályás sorozat, amit versenyrendszerbe foglaltuk, hat, regionális döntő volt az ország különböző pontjain, körbejártuk Magyarországot, a döntőre Budapesten került sor. A 12 legjobb kispályás csapat mérte össze erejét, a legjobbak indulnak a Bajnokok Ligájában, a finálét szeptemberben, Szlovéniában rendezik.

- A válogatottal három Eb-n vettek részt, a brnói volt magasan a legjobb szereplés.

- Két éve, a horvátországi Vrsarban az ezüstérmes házigazdák búcsúztattak bennünket a nyolc között. A tavalyi Eb-n nem volt szerencsénk, a kazahokkal találkoztunk a 16 között, akik aztán meg sem álltak az aranyig. Két hónappal ezelőtt remekeltünk, a végső sikerre is esélyesnek tartott, végül ezüstérmes csehekkel kezdtünk, 1-0-ra nyertünk, taktikus játékkal.

Ez a meccs teremtette meg a lehetőséget, hogy csoportgyőztesként lépjünk tovább. Látványos örömfocival győztünk Izrael ellen 6-0-ra, az utolsó csoportderbin 2-1-re vertük a letteket. Következett az egyenes kieséses szakasz, a törököket 1-0-ra vertük. A nyolc között a lengyelekkel vívtunk, Fortuna mellénk állt, az utolsó percben egyenlítettünk, jöttek a büntetők, az első körben hátrányba kerültünk. Tehát kétszer voltunk a szakadék szélén, ám a végén mégis mi örülhettünk.

- Az oroszok elleni elődöntőben nem volt esélyük.

- Jobb csapattól kaptunk ki. Az oroszok nyerték végül az Eb-t, teljesen megérdemelten. Mi a bronzmeccsen az esélyesebb, rutinosabb románokkal találkoztunk, nem született gól, a büntetőpárbajt 3-2-re megnyertük.

- Októberben következik a vb Tunéziában. Észak-Afrikába milyen esélyekkel utaznak?

- Sokkal erősebb lesz a mezőny az október 6-tól 15-ig tartó rendezvényen, mint volt a Eb-n, hiszen Európa legjobb csapatai lépnek pályára, illetve a többi kontinensről is csak a meghatározó együttesek.

- A magyar keretben mindig négy-öt fehérvári szerepelt. Vélhetően ezúttal is többen magukra öltik a címeres mezt. Kik lehetnek azok?

- Az Eb-n Cseszneki Richárd, Somogyi Szabolcs, Horváth Zsolt és Bánfalvi Balázs jutott szóhoz, jól teljesítettek. A felkészülést most kezdte el a gárda, az utazó keret kialakítására a vb előtt kerül sor. Ugyanúgy, ahogy az Eb-re, ide is 15 játékos nevezhető. Addig több edzőmeccset vívunk, Szlovákia, Horvátország ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!