Bük

2017.08.20. 16:20

Megújult csarnok, színházterem

Nem tétlenkedtek a Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár dolgozói a nyári szünetben. Számos felújítási munkálatot koordináltak, hogy szeptembertől szebb környezetben várhassák a vendégeket, diákokat.

Vadas Krisztina

A művelődési központban a színházterem esett át nagyobb ráncfelvarráson. A legszembetűnőbb változás a padló megújulása.

- Ha jól tudom, 1998 óta egyszer volt csak felcsiszolva, így időszerű volt már a megújítása - tudtuk meg Tóth Tamástól, a Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár igazgatójától. - A munkálatok során teljesen új réteget kapott: a hagyományos, fényes lakk helyett egy erősebb, matt anyaggal vonták be, így kevésbé lesz sérülékeny a folyamatos használat során. Emellett ez a réteg a takarítását is könnyebbé teszi - részletezte.

Tóth Tamás a megújult színházteremben
Fotó: Unger Tamás

Ha egy kicsit beljebb megyünk a teremben, akkor láthatjuk, hogy a színpad is megújult. Korábban világos fenyő színű volt - ez sok fejtörést okozott a világosítóknak, ugyanis mind visszaverte a fényt.

- A színpad padlóját szintén lecsiszoltattuk és átszíneztük: sötét, szinte majdnem fekete antracit árnyalatot kapott. Minden színházban ilyen a színpad. Úgy gondoltuk, akármilyen régi és kicsi a terem, mégis megpróbáljuk a lehető legideálisabb körülményeket megteremteni az előadásokhoz. Így sokkal élvezhetőbbek lesznek. Most még fehérek a falak, de hamarosan azokat is átszínezzük antracitra - számolt be az igazgató.

Mindeközben a sportcsarnokban is zajlanak a munkálatok, hiszen a szeptember 1-jei iskolakezdésre már készen kell lenniük mindennel, itt tartják ugyanis a testnevelésórákat.

A legnagyobb beruházás, amely a nyár során végbement az épületben, az a fűtés leválasztása volt. Eddig az iskola fűtésrendszeréről kapta a meleget a csarnok is, most azonban már két kondenzációs kazánnal oldják meg. Emellett a küzdőtér fölé felszerelt két termoventilátor segíti majd a meleg levegő terjedését. Emellett több kisebb ráncfelvarrást is végeztek az épületen, ezek egy része még tart. Például felcsiszolták a padlót és új felfestéseket kapott. Kosárlabdához, kézilabdához, röplabdához, futsalhoz egyaránt elkészültek a felfestések, az elkövetkező napokban pedig a tollaslabdához is elkészítik a jelzéseket a szakemberek. Kicserélték a labdafogó hálót és a térelválasztó ponyvát is, valamint tisztasági festésen esett át a csarnok, így még világosabb, szebb környezet várja a sportolókat, diákokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!