Kultúra

2017.08.20. 18:25

Halak vagyunk Ámor hálójában - Shakespeare vígjátékát viszi színre a Soltis Lajos Színház

A szerelem bonyolult téma, megkerülhetetlen lételem. A társulat álmokban, színházban, a játékban keresi, űzi az élet értelmét. Ébren tartanak a révületben.

Pintér Viktória

A Soltis Lajos Színház előterében várakozunk. Bármelyik pillanatban elkezdődhet az előadás, itt kint. Résen kell lenni, ettől pedig különös izgalom remeg a gyomorban. Akár egy régen várt randevú előtt: állandó készenléti helyzet.

Fény gyullad az odúban (eredetileg a ruhatár), kijön egy valószerűtlen elrajzolt mangafigura (Boznánszky Anna). Fehér port havaz a pultra, egyetlen sávval elküldi magát/minket egy másik világba. A kokain ideje bekapcsol.

Megélednek az árnyak. Bizony, aktív a cím: Szent Iván éjjele ránk köszönt. Tudjuk, ilyenkor mindent szabad. Ilyenkor mossa át a fény a sötétséget, ilyenkor születnek újjá a dolgok. Misztikus idő. Osztódik a tér.

A családi összejövetelek néha tudnak zajosak lenni. Nagy Zsuzsi ekkor még Hippolyta szerepében villát bök erőszakos kérőjének, Pesti Arnold által alakított Théseus combjába
Fotók: Szendi Péter

Hirtelen munkások jelennek meg. Egyikük magas vehemens, a másik kicsi, kantáros farmerében, hetyke járásával olyan, mint egy manó. Jól ellentétezik egymást, ki is játsszák a helyzetből adódó lehetőségeket. Peti, Tetőfi Péter (Gregorich Bálint) folyton akar valamit. Ismerjük jól a típust. Lábával nem igazán érinti a talajt, örök álmodozó. Kezébe kerül egy pályázati anyag, amelyben kiugrási lehetőséget lát. A pályázat célja, idézem: "pozitív üzenetet hordozó darabok létrehozása". Miki, Tompos Miklós (Bruckner Roland), kulturális közfoglalkoztatott. Munkaköre ugyanolyan homályos, mint Shakespeare erdeje, mindenesetre dúl benne a tettvágy. Azt mondja magáról: "Én formaember vagyok. A forma megvan, csak a tartalom hiányzik." Sóvárog a tartalomért, hős lenne és ezzel együtt minden más is, ami a színpadon van: hold, fal, oroszlán, mindegy, csak át lehessen élni. Publius Ovidius Naso Pryamus és Thisbe történetét választják, mert ezt találják a kultúrház egyik polcán. Milyen jó, hogy lézeng a környéken egy szabadbölcsész (Tóth Ákos) is, aki rögtön emészthetővé teszi a történetet. Elindul a játék. Fel-ütésre nyílik az ajtó, újabb szinttel rétegzik az előadást a soltisosok. Bonyolódik az ügy, továbbsüllyedünk az álomba, kavarodnak a képek. Megjelenik Théseus (Pesti Arnold) és Hippolyta (Nagy Zsuzsi), túl szépek ehhez a kultúrházas világhoz, látszik, hogy más lényegűek, máshonnan valók. Elegánsak, vonzzák a szemet. Ez már a drámai történet. Be is robbannak rögtön az ismert szereplők: Hermia (Marton Mercédesz), Égeus (Nagy Gábor), Demetrius (Piller Ádám) - iszonyatos feszültséget teremtenek. Látszik, hogy senki nincs a helyén, mindenki mással lenne, máshová vágyik. A vonzás törvényei működnek. Lassan, mint mágnes húzza őket befelé (a színházterembe) valami sejtelmes erő.

Érezzük, még nem teljes a létszám, valakire még várunk. Ekkor robban be Heléna (Hajba Beatrix), kisírt szemekkel, magát benzinnel locsolva üzeni: vége a világnak. És persze, hogy vége, mint minden egyes összetört szív, az övé sem akar tovább értelmetlenül dobogni.

Nagy Péter István, a darab rendezője

Az előtéri ráhangolódás után a nézőket bevezetik a belső térbe. A világosból a sötétbe. Ahogy később Pukk mantrázza: "Föl és le, föl és le. Csalom őket, föl és le. Világosból sötétbe. Őrületnek ölébe." Igen, ebben a térben az őrület lesz az ültetőkártyánk. Marilyn Manson Tainted love-ja szól a bevonuláshoz. Fertőzött szerelem. Ott vagyunk a bugyorban, mélyen legbelül. Közben lidércek, tündérek suhannak el mellettünk, görkorcsolyán, egykerekű biciklin. Ők biztosak, körülöttünk meg szinte forog a tér. Itt senki nem az, aminek látszik. Megjelennek a kinti szereplők, de csak emlékeztetnek egykori önmagukra: most leginkább tündérek, nimfák, erdei villongók. Itt van Oberon és Titánia (Théseus és Hippolyta), szerelmük végeérhetetlen üzekedés, nemcsak egymást emésztik, játszmáik kihatnak a környezetükre is. Ebben a térben feloldódnak az addigi kötelékek. A szem nem lát, becsap, vak, mint Ámor. Bekötött szemmel mindenki egy nagyobb játékmester bábjaként mozog a színpadon. Testük idegen, öntudatlan vágyak hajtják őket. Az őrületig pörgetik a játékot a társulat tagjai. Közben néha felbukkanunk a felszínre, vissza a kultúrházba, ahol Peti még mindig rendíthetetlenül álmodik: füstgépet, forgószínpadot, süllyedő színpadot, zsinórpadlást, meg bekúszó holdat, látszólag azon is képes felülemelkedni, hogy a végszavazás is nehezére esik a színészeknek. Ha a színész Petinek nem is sikerül technikailag bepörgetni a színpadot, a rendezőnek, Nagy Péter Istvánnak működik a koncepciója, elszédíti a nézőket. Bódulatig váltakoznak a különböző síkok, egymásba úszik álom és valóság, torlódnak az érzelmek, előbb-utóbb valami robbanni fog. Az előadás nagyon kompakt, izgalmas, szerethető. Nehéz kiragadni bármit is, mert minden összefügg mindennel. Ugyanakkor felejthetetlen az árnyjáték a Nagy Zsuzsi-Bruckner Roland kettőssel, a tánckavalkád a szerelmi őrületben a Pukkot játszó Boznánszky Anna vezetésével vagy Fodor Lili sejtelmesen lúdbőröztető hangja.

A társulat mozgásba hozza a szerelmet, a szeretetet, miközben ők maguk is szerethetővé válnak. Ugyanúgy a csetlő-botló kultúrházas amatőrök, mint az erdő mélyén vagy az athéni udvarban lakozók. Mert a végén úgyis ez a lényeg, hogy ha más nem is működik, a szerelembe mindig lehessen kapaszkodni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!