Sport

2017.08.21. 12:04

ZTE KK: megjöttek az új fiúk Amerikából

ZALAEGERSZEG Megérkeztek a Zalakerámia-ZTE KK férfi kosárlabda csapatához a klub új, tengerentúli igazolásai, s hétfőn már a Bencze Tamás vezette kerettel edzettek.

Kerkai Attila

A korábban közölt „menetrenddel” ellentétben annyi csak a változás, hogy a horvát center Ivica Radic egy nappal később fut be Egerszegre, aki kedden csatlakozik új együtteséhez. Az amerikai légió három tagja, Maurice Jeffers Rayshawn Simmons és Braxton Reeves viszont vasárnap megérkezett és hétfőn délelőtt már őket is alaposan megizzasztotta Gáspár László erőnléti edző.

Kedden tehát befut majd Radic is, így teljes kerettel készül az új bajnokságra a legutóbbi sorozat bronzérmese, a Zalakerámia-ZTE KK. Pontosabban még nem, hiszen Benke Szilárd továbbra is együtt készül az Európa-bajnokság előtt álló férfi válogatottal. A ZTE KK bedobója a hét végi, Izland elleni két, győztes gyakorlómérkőzés egyikén, a szombati találkozón jutott szerephez Sztojan Ivkovic együttesében, és négy pontot ért el. Vasárnap pihent, ám továbbra is együtt készül a kerettel, s várhatóan a jövő héten dőlt el, hogy tagja lesz-e az Eb-n részt vevő keretnek.

Íme az új fiúk Amerikából, balról Rayshawn Simmons, Maurice Jeffers és Braxton Reeves - Fotó: Katona Tibor

Bencze Tamás együttese augusztus 24-én játssza első felkészülési mérkőzését, amikor a B-csoportos Veszprém vizitál a Zalakerámia Sportcsarnokban, ám ez a találkozó még zárt kapus lesz. Méghozzá azért, hiszen először játszanak új társaikkal a most érkezők, s inkább közös edzés jellege is lesz a mérkőzésnek.

A szeptember 30-án rajtoló új bajnokság sorsolását az MKOSZ-ben elkészítették, e szerint a ZTE KK a nyitó fordulóban hazai pályán fogadja a Kecskemétet. A fordulók párosítása ugyan elkészült, ám a napra és órára lebontott menetrendet később, az egyeztetések után pontosítják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!