Sport

2017.08.21. 19:00

Most sem a papírforma, a játék lesz a döntő

KESZTHELY Közel négy évtizede minden évben megrendezik a Nemzetközi Sakkversenyt, melyen idén rekordszámú, 107 versenyző indult.

Keszey Ágnes

Immár 36. alkalommal rendezik meg az értékszám és címszerző, nemzetközi sakkversenyt. A kilencfordulós, svájci rendszerű bajnokságon rekordszámú nevező vesz részt, mely már 8. alkalommal Hévízi László Emlékverseny is.

- Öt országból és Debrecentől Budapesten keresztül Szombathelyig és az ország minden részéről érkeztek sakkozók - mondta el Szalai István főszervező. - Sokan már rendszeres visszatérők, de többen először jönnek városunkba. Versenyünk iránt ezúttal is nagy az érdeklődés, hiszen több mint száz résztvevő jött össze: ennyien még soha nem voltunk. Ez azért is nagy öröm, mert az országban ebben az időpontban több helyen van sakkverseny.

A nyolc napig tartó versenyt a helyszínt biztosító iskola, a VSZK igazgatója, Fisli István nyitotta meg, majd Horváth Tamás, a Magyar Sakkszövetség alelnöke beszédében méltatta az eseményt és főszervezőt.

A torna megnyitóján jobbról Szalai István főszervező, mellette Horváth Tamás - Fotó: Katona Tibor

- Talán vannak a teremben rajtam kívül olyanok, mint Káposztás Miklós, de talán mások is, akik az esemény névadójával, Hévízi Laci bácsival még játszottak versenyt. Nagyon jó stílusban sakkozott, nem volt ugyan profi, de a játéka annak volt nevezhető. Szerintem ez a legjobb, ami létezhet a sakkozóknál is. Szalai Istvánnak a tevékenységét pedig nehéz összefoglalni, ahhoz több óra kellene... Egy ilyen versenyhez, amit most el tudunk kezdeni, ahhoz neki több hónapos előkészítő munkája szükséges. Ezt a Magyar Sakkszövetség vezetősége nevében szeretném neki megköszönni, remélve azt, hogy még nagyon sokszor találkozunk ilyen apropóból.

Hagyományosan idén is Györkös Lajos a nemzetközi megmérettetés versenybírója.

- A legesélyesebb versenyző Nagy Bence, gyakorlatilag ő lenne, aki papíron leginkább megnyerheti a viadalt, de más a papírforma és a mutatott játék. Van még a mezőnyben két-három játékos, akik kicsit gyengébbnek tűnnek, de meg kell említeni még Felméry Mátét, a Vasas játékosát is: fiatal, de nagyon tehetséges. Ha úgy jön ki, akkor ő is beleszólhat az elsőségért vívott küzdelembe - latolgatta az esélyeket érdeklődésünkre Györkös Lajos.

Hogy végül ki lesz nagy múltú verseny győztese, az majd a jövő hétfői eredményhirdetésen derül ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!