Sport

2017.08.21. 19:30

Újabb gyakorlás a Dunakanyar Kupán

Végre már megéreztünk egy kis versenyhangulatot. Tapsolhattunk a szép megoldásoknak, a hazai góloknak, bosszankodtunk a hibáknál, szidhattuk a bírót...

Jankó Árpád

A Kohász Kupa egyrészt kielégítette kíváncsiságunkat is: például a dunaújvárosi csapat új játékosai milyen képességű kézilabdázók, s mire lehetnek majd képesek az új bajnokságban. Persze most csak sejtéseink lehetnek, hiszen még javában a felkészülés idejében jár a csapat. Másrészt azt is érdeklődéssel figyeltük, hogy a részt vevő magyar együttesek, no meg a külföldi gárdák milyen stílusban, miképpen játsszák a kézilabdát.

Nos, a meghívott magyar együttesek: a Vác, a Debrecen és Budaörs csapatairól is megállapítható, hogy komoly a fejlődés náluk. Szöllősi Zácsik Szandra átigazolásával (öt gólt dobott a Kohásznak) jelentősen javult a Budaörs játéka, a Debrecen csapata is jelentősen megerősödött. (Tudomásunk szerint a Kohász Kupán a hajdúsági csapatnak néhány nagyszerű játékosa nem is szerepelt.) Például a Kohász Kupán Lotte Grigel a hét góljával (a Viborgnak dobta) kiválóan játszott a dánok ellen. Az északi csapat játéka a másik mérkőzésen sem volt meglepetés. Tudtuk, hogy kemény, gyors kézilabdát játszanak, viszont a Zvezda Zvenyigorod vérszegényebb első félidei játéka éppen a Kohász ellen furcsa volt. A másodikban feljavultak az orosz gyévuskák, és így pont ellenük nem sikerült a győzelemben még egy gólt betermelni, öt helyett csak négy lett a különbség a Kohász javára. Emiatt a Budaörs csapata került a döntőbe. Tény: örültünk volna, ha a Kohász a tavalyi kupagyőzelmet meg tudja ismételni, de nem történt tragédia, hogy harmadik lett. A különdíjakból pedig kettő is dunaújvárosi játékosé lett. A legjobb kapus címet a Kohász kapuvédője, Katarina Tomasevics kapta, gólkirálynő lett megosztva a dán Line Haugsted, és a Kohász játékosa, Szekerczés Luca. Nem lehet tehát bennünk elégedetlenség. Ezen a két napon is sok tapasztalatot szerzett a csapat szakembergárdája, és az összeszokásnak, az új játékosok beilleszkedésének is fontos eseménye volt a Kohász Kupa.

György László vezetőedző is a torna hasznosságáról nyilatkozott.

- Nem fontos a kupa végeredménye, nem bánt hogy csak harmadikak lettünk. Valamennyi részt vevő együttes a nyári szünetben ezeket a lehetőségeket használja ki az alapos felkészülésre. Látni lehetett, hogy minden edző próbálkozik az összeállítással, a játékkal, igyekszik csapata szerkezetét, a legjobbat megtalálni. És megtalálni a posztokra a legmegfelelőbb játékosokat is. Nagyon sok tapasztalatot szereztem én is a kupán. Látszott, hogy többet kell majd foglalkoznunk ezután a taktikai elemek gyakorlásával. Vagyis a technika, a taktika főszerepbe kerül. Fontos, hogy a gyorsasággal, a gyorsulással is intenzíven foglalkozzunk. Természetesen a támadásban és a védekezésben is voltak jó megoldások, de a hibák javításával többet kell foglalkoznunk. Erre lesz jó alkalom most augusztus 25-én, 26-án a Dunakanyar Kupa, amelyet a Vác rendez.

A váci kupában pénteken a Kohász a hazai váci csapattal mérkőzik meg. Szombaton pedig az MTK és a Debrecen lesz az ellenfél.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!