Sport

2017.08.24. 17:10

Papp Péter újabb aranya, Danicser Anita bronzérmes

ZALAEGERSZEG Hazaérkezett a svédországi Halmstadból a ZTE Súlyemelő Klub második csoportja és ők sem tértek haza üres kézzel a szenior súlyemelő Európa-bajnokságról. Mi több, Papp Péter immár kétszeres masters Európa-bajnok lett, Danicser Anita pedig bronzérmet nyert.

Kerkai Attila

Még a múlt héten számoltunk be róla, hogy dr. Muhoray Árpád, szintén a ZTE SK veteránja ezüstérmet nyert Halmstadban saját korosztályában és súlycsoportjában. Ő volt tehát az egerszegiek előfutára , hiszen ezt követően utazott még csak ki az Eb helyszínére Papp Péter és Danicser Anita.

Danicser Anita a női 35 éves korosztály 90 kg-os súlycsoportjában állt rajthoz, melyben a szakítás után (52 kg) még a második helyen állt, majd a 63 kg-os lökésgyakorlata után harmadikként végzett, mindössze 1 kg-mal lemaradva a második norvég vetélytársa mögött. Ha pedig nincs az az 54 kg-os szakítás, amit elvettek a bírók...

Papp Péter is két érmet tart a kezében, hiszen az Eb mellett a svéd bajnokságot is megnyerte Fotó: Katona Tibor

- Száztizenöt kilogrammos összetett eredménnyel zártam, négy érvényes gyakorlattal, amivel elégedett vagyok - tudtuk meg Danicser Anitától. - Tavaly negyedik voltam a világbajnokságon Németországban, s nem sokkal maradtam le a dobogóról. Most összejött az érem, és majdnem ezüst lett belőle, ezért sem lehetek elégedetlen.

Papp Péter külön eset , még a magyar súlyemelésen belül is. Immár 32 éve emel, háromszoros felnőtt bajnok, többszörös junior győztes, hazai bajnoki érmei megszámlálhatatlanok. A szenior korosztályba lépve sem állt le - sőt, tavaly még a felnőtt ob-n is ezüstérmes volt -, most a masters Eb-n a 62 kg-osok között 176 kg-mal (80, 96) aranyérmet szerzett a 40-45 éves korosztályban.

Danicser Anita elégedett önmagával, hiszen valóban jól teljesített az Eb-n

- Kicsit elmaradt az eredmény attól, amit vártam, hiszen edzésen ennél tíz kilogrammal is többet emeltem - mondta el a hazaérkezés után az immár kétszeres masters Európa-bajnok, hiszen két éve is nyert már, s két vb-ezüstje is van. - A 96 kg-os lökés egy kicsit odavágott a derekamnak, úgyhogy a harmadik gyakorlatomat már ki is hagytam. Amúgy nagyon élvezetes volt a verseny. Pár éve én is rákaptam a szenior versenyekre, ami jó dolog, de azért költséges is. Zömében saját erőből finanszíroztuk a részvétel költségeit, a ZTE SK a nevezési díj egy részét állta. Mehettem volna tavasszal a világbajnokságra is, de azt Új-Zélandon rendezték, amit nem engedhettem meg magamnak.

Papp Péter nem csak emel, hanem a ZTE SK egyik edzője is, akinek a példája alighanem iránymutató lehet az ifjaknak is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!