Sport

2017.08.24. 18:00

Hajdu Jonatán a fináléban! Szorítsunk együtt neki szombaton!

A csütörtöki nyitónap délelőttjén vízre szállt magyar egységek közül hat egyből bejutott a szombati döntőbe a csehországi Racicében zajló kajak-kenu világbajnokságon, ahol a Dunaferr SE versenyzőjéért Hajdu Jonatánért is szoríthattunk.

Szabó Szabolcs

Két 200 méteres számban is csütörtökön délelőtt bonyolították le az előfutamokat. A K-2-ben friss Európa-bajnok Balaska Márk, Birkás Balázs duó a papírformát igazolva nagy fölénnyel utasította maga mögé riválisait, jutalmul pedig kihagyhatja a középfutamot, s már készülhet a szombat délelőtti fináléra. A futamgyőzelem az olimpikon kenusnak, Hajdu Jonatánnak is döntőt ért volna, ám végül a negyedik helyen ért célba, így csütörtökön délután is kénytelen volt kenuba ülni.

Hajdu Jonatán párosban is érdekelt a világbajnokságon

A dunaújvárosi tehetségnek az első három hely valamelyikén kellett célba érni a döntőért. Hajdu remekül kapta el a rajtot, majd pár tempó után az élre is állt, és magabiztosan szerezte meg az elődöntő első helyét a litván Zustautas és a spanyol Benavides előtt, így a szombaton délelőtt fél tizenkettőre kiírt fináléban is szoríthatunk a Hajdu Jonatánért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!