Belföld

2017.08.24. 18:05

Veszélyes a digitális világ? Gyermekegészség és a kütyük

PÁPA Kés, villa, olló gyerek kezébe nem való - tartja a mondás. Az okostelefonnal, a tablettel és a laptoppal azonban már más a helyzet. Az egyik hazai műszaki áruházlánc legfrissebb felméréséből ugyanis kiderült, hogy minden harmadik magyar már akár 7 éves kortól saját digitális eszközöket adna a gyerekek kezébe, azonban korlátoznák ezek használatát.

Polgár Bettina

A felmérés szerint minden harmadik válaszadó elfogadhatónak tartja, hogy már a 7 éveseknek is legyen saját okostelefonja, tabletje vagy számítógépe, de ezzel együtt a többség mégis úgy gondolja, hogy inkább 13-15 éves kor között vásárolna először efféle digitális eszközöket a fiataloknak. Sokan tehát már az első osztályt saját tablettel kezdik, a felmérés szerint ugyanis a szülők 7 és 12 éves kor között leginkább (40%) tabletet vásárolnának a gyereküknek, ha digitális eszközökről van szó. A Veszprém megyeiek viszont laptopot adnának először inkább a gyerekeknek.

A szülők többsége korlátozza valahogy a 14 éves kor alatti gyermekük otthoni digitális eszköz- és internethasználatát. Ez sokszor jelszavas védelmet (34%), szülői felügyeletet (29%) vagy különböző szűrőprogramokat jelent (22%), de legtöbbször gyakorlatiasabb feltételekhez kötik a használatot. A szülők 43 százaléka szerint például gyermekük csak akkor használhat digitális eszközöket, ha már készen van a leckével vagy a tanuláshoz van szüksége rá. Továbbá 10-ből 4 szülő, akinek 14 évnél fiatalabb gyermeke van napi legfeljebb három órában maximalizálja azt az időt, amit az okostelefon, a tablet vagy a számítógép nyomkodásával tölthet el a gyermeke. Ez a Veszprém megyében lakóknak több mint kétharmadára jellemző.

Válint Ádám szívesen játszik tableten különféle játékokat - Fotó: Vallner Bettina

2017-ben már az internetbiztonság sem elhanyagolható dolog, a többség (53%) pedig úgy véli, hogy a legjobb taktika a figyelemfelhívásra, ha elbeszélgetünk a gyerekekkel a témában vagy ha a gép előtt ülve megmutatjuk, hogy mire kell figyelni. Érdekes, hogy akiknek még nincs gyereke, közel kétszer olyan hatékonynak (29%) tartják az oktatóvideókat, mint akiknek már van (17%). A műszaki áruházlánc felmérése azonban arra is rámutatott, hogy néhányan úgy gondolják, nem tudnak mit kezdeni ezzel a feladattal, és kizárólag az iskolára hárítanák a probléma megoldását. Veszprém megyében viszont az országos átlagtól eltérően inkább az oktatóvideókban bíznak a felnőttek.

Az iskolai mobilozás a válaszadók háromnegyede szerint problémát jelent. Akárcsak az, ha már az általános iskolások is használják a közösségi oldalakat, vagy ha mesevideóval kötjük le a kisgyerekeket a családi ebédek vagy vacsorák alatt. Utóbbiról például a szülőknek csupán 15 százaléka gondolja azt, hogy jó ötlet, az egyedülállók majdnem 40 százaléka viszont egész jó tippnek tartja. A digitalizáció azonban mégsem mindenki szerint ördögtől való, a közhiedelemmel ellentétben ugyanis a kézírás eltűnését például a megkérdezetteknek csupán 5 százaléka jósolja a jövőben, és minden harmadik válaszadó annak is örülne, ha a gyermeke egyszer saját YouTube-csatornát indítana. Veszprém megyében például kettőből egy lakó YouTube-csatorna-párti.

A digitalizáció tehát vitathatatlanul jelen van a mai gyerekek, és így tulajdonképpen a felnőttek életében is,
a kérdés csak az, hogy jól tudunk-e alkalmazkodni hozzá, és megtaláljuk-e az egyensúlyt a virtuális és a valós világ között. A tiltás tehát nem megoldás, beszélgessünk a gyermekeinkkel és készítsük fel őket a digitális eszközök okos használatára mind otthon, mind pedig az iskolában, a tanulás során!

Ezt a célt tűzte ki az Euronics Műszaki Áruházlánc idén útjára indult digitális felzárkóztatási programja is, mely már az első évében 8 általános iskola 10 osztályában több mint 200 diákhoz jutott el. A hosszú távú program célja, hogy felhívja a figyelmet a biztonságos internethasználatra és megismertesse a fiatalokat az új technológiák nyújtotta lehetőségekkel.

A Pápán élő hétéves Válint Ádám lapunk kérdésére elmondta, számára nem okoz nehézséget az okostelefon és a tablet kezelése. Ezeken az okoseszközökön szívesen játszik különféle játékokat, egyebek mellett szókirakót, emellett előszeretettel hallgatja meg a kedvenc zeneszámait. Gyakran néz kikapcsolódásképpen szuperhősös videókat, ugyanakkor fontos számára, hogy szabadidejében a barátaival is találkozhasson, és jusson idő a közös játékra.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!