Sport

2017.08.28. 16:40

DKKA Kupa: Játékkal emlékeztek Nikire

DUNAÚJVÁROS Első alkalommal rendezte meg a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia vasárnap a DKKA Kupa Horváth Nikolett Emléktornát, amellyel a 2016 novemberében tragikusan fiatalon elhunyt játékosuk emléke előtt tisztelegtek.

Gallai Péter

Az eseményen két utánpótlás korosztály - 2003-as és 2004-es születésűek - nyolc együttese vett részt, hogy játékkal emlékezzen a tizennyolc éves korában, súlyos betegségben elhunyt játékosra, aki Gyuláról igazolt Dunaújvárosba. A tornán a házigazda két korosztályos gárdája mellett a Gyula, az Orosháza és a Budaörs is egyaránt két együttessel képviseltette magát.

Az U14-es csapat a második helyen fejezte be az emléktornát
Fotó: Ady Géza

A mérkőzések sorában megemlékezést is tartottak, amelyen Szemenyei István, az akadémia ügyvezetője arról is beszélt, hogy minden év nyarának végén szeretnék megrendezni ezt a kupát. S hogy Horváth Nikolettről nem feledkeznek meg, az is jelzi, hogy az új sportcsarnokban emlékfalat állítanak majd tiszteletére.

Az U13-as korosztályban a DKKA 23-7-re nyert a Budaörs, a Gyula pedig 21-13-ra az Orosháza ellen. A bronzmeccset a Budaörs nyerte az Orosházával szemben, az első helyet pedig a DKKA szerezte meg, miután fölényesen, 34-13-ra múlta felül a gyulai alakulatot.

Az U13-as korosztályban a DKKA csapata szerezte meg az első helyet, miután fölényesen nyert a gyulai csapat ellen
Fotó: Ady Géza

A DKKA különdíjasai. Gólkirály: Kecskés Noémi. Legjobb irányító: Varjas Lara, a csapat legjobbja: Sztanó Kincső, a legjobb kapus pedig Tóth Szófia.

U14-es korosztály: DKKA - Budaörsi Handball 20-12 és Orosházi NKC - Gyula Sport NKC 22-14. A 3-4. helyért: Budaörsi Handball - Gyula 23-19. Az 1-2. helyért: DKKA - Orosháza 14-20. A csapat legjobbja: Keresztes Elizabet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!