Sport

2017.08.31. 15:35

A keszthelyi szezonzárót az újonc győzelemmel ünnepelte

ZALAEGERSZEG A megyei labdarúgó-bajnokság legutóbbi és következő fordulója között a még állva maradt csapatokra várt egy megyei MK-selejtező is. Az újabb fordulót ezzel együtt is kell nézni.

Kerkai Attila

Kezdjük is ezzel. A múlt héten ugyanezeken a hasábokon kérdeztük Németh Imrét, a Femat-Csesztreg szakvezetőjét csapata gyengébb rajtjáról, hiszen két vereséggel indított együttese. Ahogy akkor fogalmazott, nehéz mérkőzés előtt állnak, hiszen az újonc Keszthelyhez látogatnak. Ahol aztán 1-0-ra kikapott a Csesztreg, amely három mérkőzésén még nem lőtt gólt a bajnokságban. A nyáron a gólfelelősük, Pethő János - ezt is említette Németh Imre - távozott, akinek a pótlását még nem tudták megoldani, s valószínűleg ebben kell előbbre lépniük. A szerdai kupameccsen 8-0-ra nyert Csesztregen az egyébként esélyesebb Nagykanizsa, ez sem egy önbizalomnövelő eredmény csesztregi szempontból, márpedig erre most nagy szükségük volna. Mert valószínű, hogy ennél azért több van bennük.

A Csesztreget legutóbb legyőző újonc, az FC Keszthely Lazzarin Café az első sikerét ünnepelte. Lajtai Roland, a Balaton-partiak trénere is fontos győzelemként említette ezt.

A legutóbbi Hévíz-Zalaszentgrót találkozón a vendégek játékosa, Horváth Bálint mozdulatára figyel Tóth Gergő (7) és Kiglics Adrián. A hévíziek fiatal csapata az egységében is bízhat Fotó: Pezzetta Umberto

- A Csesztreg hosszú-hosszú évek óta a megyei bajnokság egyik meghatározó csapata, s így is készültünk ellene - mondta el megkeresésünkre Lajtai Roland. - Azt próbáltuk elérni, hogy biztos védekezésből gyors kontrákat vezessünk, aminek a második félidőben meg is lett az eredménye, hiszen lőttünk egy gólt. A Csesztreg a végén már négy csatárral rohamozott, miközben kinyílt és ha jobban figyelünk, újabb kontrákból lőhettünk volna még gólokat.

Közben a Keszthelyből kiállítás miatt kivált a csapatkapitány Németh Attila. Olvassák csak az edzői reakciót az esetről. Ilyen is ritka.

- Teljesen jogos volt a kiállítás, hiszen játékosom utánacsúszott emberének, nem lehet vitatkozni ezzel - mondta Lajtai Roland. - Viszont a siker jól jött, ez a heti munkán is látszik. Kikaptunk a nyitányon a Nagykanizsától, de ilyen kaliberű csapat ellen egy újoncnak nagyon nehéz is kezdeni. A második körben Gellénházán szintén 3-0-ra kaptunk ki, de az a meccs más volt. Balaton-parti település Keszthely, remek idő volt és nagy volt azon a hét végén is a forgalom a vendéglátásban, s többen nem is tudtak elutazni csapatommal. Éppen ki tudtunk állni, nem volt teljes az együttesem. A mostani hét végén a Zalaszentgrót ellen már többen leszünk és nehéz meccs vár ránk. Nem ugorhatunk neki a grótiaknak, megpróbáljuk megint a kontrákat erőltetni, hiszen a hazaiaké egy stabil csapat. Hévízen ugyan kikapott 6-0-ra, de azt gondolom, hogy ez más csapatokkal is előfordul majd ott. Természetesen győzni szeretnénk Zalaszentgróton, nem csak a pontszerzésre megyünk rá .

A Zalaszentgrótot 6-0-ra legyőző Hévíz az egyik bajnokesélyes is. A nyáron új edző érkezett a fürdővárosiak kispadjára Lantai Balázs személyében. Veszprémben lett I. osztályú játékos, majd a BVSC és a Győr csapataiban játszott az élvonalban, edzőként pedig a veszprémi, a balatonfüredi és a pápai futballban tevékenykedett. S miként jött a képbe Hévíz?

- A megkeresés korábban is megtörtént, s most, a második ilyenre mondtam igent - tudtuk meg Lantai Balázstól. - A klub vezetői felvázolták a jelenlegi helyzetet, amit kihívásnak tekintettem. Sok távozó volt a nyáron az együttestől, gyakorlatilag új a csapat, de a célok - kisebb módosításokkal - teljesíthetők.

A Hévíz kikapott a nyitányon, aztán legyőzte a Csesztreget, és legutóbb a Zalaszentgrótot. Közben a megyei MK-ban kikapott a Csács-NSE-től, amely a bajnokságban várhatóan az egyik közvetlen rivális lesz. Azt kérdeztük Lantai Balázstól: van-e jelentősége ennek?

- A rutin diadalmaskodott ellenünk, s összességében is azt mondhatom: a Nemesapáti, a Nagykanizsa és a Hévíz hármasból egyelőre magunkat tenném a harmadik helyre. Az ő csapataikban ugyanis sokkal több a tapasztaltabb labdarúgó. Mi viszont az egységet nézve akarunk erősek lenni, s ez nagyon fontos. A sorrendet nemcsak ennek a hármasnak az egymás elleni eredményei döntik majd el, hanem az idézőjelbe tett gyengébb csapatok elleni eredmények is.

Lantai Balázs először vállalt szerepet Zalában, első benyomásairól is kérdeztük.

- Nem ismerem a zalai bajnokságot még, csak viszonyítani tudok - válaszolta. - A megyei bajnokság elsősorban a rutinról szól, sok benne a tapasztalt játékos, és az akadémiákról kilépő fiatal. A zalai pontvadászat színvonalában abszolút versenyez a többi megyével. Az igazi űr a megyei bajnokság és az NB III között kezdődik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!