Sport

2017.09.01. 14:15

A közel harmincszoros válogatott Temes Bernadett Vácról igazolt Fehérvárra

KÉZILABDA A bécsi Hypóval KEK-győztes, a német TusSies Metzingennel EHF-kupa döntős, a Győri ETO-val kétszeres bajnok. A közelmúltban Vácról igazolt az Alba Fehérvár kézilabdázóihoz.

Horog László

Temes Bernadett sérülten érkezett, mégis ő kapta a kapitányi karszalagot, ami komoly fegyvertény, ugyanis újoncnak számít az együttesben. Sérülése már a múlté, optimistán várja az új idényt.

- A combizmomban beszakadt egy ín, ezért egy hónapig nem edzhettem, illetve pontosítok, kézilabdás mozgásokat nem végeztem. Nem álltam le, a felsőtestemet erősítettem. A Michalovce elleni, hazai előkészületi mérkőzésen léptem először pályára, aztán a többi találkozón. Egyre jobban összecsiszolódunk a társakkal, kiismerjük egymást. Hozzám hasonlóan sok új játékos érkezett, idő kell, mire pontosan tudjuk, melyik megoldásból vagyunk képesek gólt szerezni. Nekem is tisztában kell lennem a többiek elképzeléseivel és természetesen ugyanez igaz fordítva is. Meccsről meccsre javulunk, fejlődünk. Én a többiekhez képest egy hónapos lemaradásban vagyok a nyári sérülésem miatt, igyekszem utolérni a társakat.

Temes nagyon jól érzi magát az együttesben és a városban. Fehérváron már járt korábban, de a települést most van ideje jobban szemügyre venni. Sérülése idején a belvárosban többet sétált, mint mostanában, de az ok prózai.

Temes Bernadett ellenfélként sokszor lépett pályára a Verseci úton Fotó: Horog László

- Most, hogy általában napi két edzésünk van, estére elfáradok, már nincs kedvem kimozdulni. Várom a kezdést, az első bajnokit. Az élmezőnyben szeretnénk végezni.

Az irányító nem csak a csapat mozgatásában vállal fontos szerepet, a rá bízott hétmétereseket is üzembiztosan értékesíti, nem remeg a keze.

- Mindig szívesen vállaltam a hétmétereseket, korábbi klubjaiban is gyakran osztott rám ezt a szerepet az edzők. Nem csak én vagyok kijelölt végrehajtó, a szerb Jelena Lavko is gyakran lő büntetőt. Persze, nem csak a hétméteresekre vállalkozom szívesen, ha úgy adódik, átlövésekkel is kísérletezem.

Annak kimondottan örül, hogy bár újonc a kék-fehéreknél, csapatkapitánynak választották. Ugyanis a karszalagot tavaly viselő Herr Orsolya az első edzésen súlyos sérülést szenvedett, fél évre kidőlt. A játékosok és a szakmai stáb Temesre voksolt.

- A tréningek kezdete után két héttel kaptam bizalmat, meglepődtem, ugyanakkor örültem, hogy engem választottak. Nagyon remélem, sikeres szezon elé nézünk. Az ősszel nem leszünk ott a nemzetközi porondon, ez hiányzik. Jövőre talán sikerül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!