Sport

2017.09.03. 18:10

Megye I - A Teskánd a Lenti otthonában nyert a hét végi fordulóban

ZALAEGERSZEG A hét végén a 4. játéknappal folytatódtak a küzdelmek a megyei labdarúgó I. osztályban.

Zalai Hírlap Sport

Lenti TE Sport 36-Lets Do It Technoroll Teskánd 0-2 (0-1)

Lenti, 100 néző. Jv.: Lakics P.

Lenti TE: Balogh B. - Fehér (Godena), Szabó T., Kondákor, Porédos, Czigány, Szabó Zs. (Lukács), Horváth, Sárkány, Balog M., Dolmányos. Edző: Kovács Béla.

Teskánd: Bucsics - Gulyás, Szabó (Szekeres), Viola, Magyar, Hadrik (Mehdi), Major, Bedő M., Bedő I., Pergel, Németh (Sonkoly). Edző: Pergel Attila.

A hazai csapatnak már az első percben adódott lehetősége, azonban az ellentámadásból a vendégek szereztek vezetést. Ezután a Lenti óriási fölényben játszott, de az adódó helyzetek kimaradtak, vagy Bucsics védett többször is bravúrral. A hazaiak mindent megtettek a győzelemért és helyenként jól is játszottak, de ezúttal gólt nem sikerült szerezniük. A mérkőzés végén az egyenlítésért harcoló hazaiak támadását lekapcsolták és egy kontratámadás végén a 93. percben a vendégek megszerezték a második góljukat. A Lenti gratulál a teskándiak győzelméhez.

Gólszerzők: Pergel, Sonkoly. Jók: Szabó T., Kondákor, Horváth, ill. Bucsics (a mezőny legjobbja), Magyar, Pergel, Gulyás. U19: Lenti TE-Teskánd 0-0.

A csesztregi Szekeres Rudolf (pirosban) próbál labdát szerezni a vendégek egyik gólszerzője, Czafit Richárd mellett a Gyenesdiás elleni mérkőzésen Fotó: Kósa Róbert

Femat Csesztreg-Gyenesdiás Kinizsi 3-2 (1-0)

Csesztreg, 100 néző. Jv.: Novák R.

Csesztreg: Fábián - Kancsal, Nemsics, Hermán, Horváth R., Szekeres, Nagy R., Nagy N., Kiss Bá. (Nagy M.), Magai (Pál), Kiss Ba. Edző: Németh Imre.

Gyenesdiás: Takács - Kovács, Hegyi, Mátó, Soós M., Sipőcz, Soós G., Fellner (Kisfalusi), Szőcze, Szabó, Czafit. Edző: Hajba Géza.

A kisebb csodára a 29. percig kellett várni, amikor Kiss Bálintot felrúgták a 16-oson belül és Nagy Norbert belőtte a 11-est, a hazaiak szezonbeli első gólját. A második félidőben a vendégek kezdtek jobban, a 64. percben egy jobb oldali beadás után Soós Gábor fejelt a hálóba, 1-1. Majd Nagy Norbert remek indítása után Kiss Balázs lőtt gólt. Három perccel később újra jobbról érkezett a labda és Czafit egyenlített. A 83. percben Nagy Norbert szabadrúgását követően a védők nem tudtak felszabadítani és Hermán fejelt a hosszú sarokba, 3-2. Férfias küzdelemben a több gólhelyzetet kidolgozó csesztregiek megérdemelten győztek.

 

Gólszerzők: Nagy N. (11-esből), Kiss Ba., Hermán, ill. Soós G., Czafit. Jók: az egész csapat, ill. Sipőcz, Szabó. U19: Csesztreg-Gyenesdiás 9-2.

A csereként beállt Nagy Gergő (fehérben) két góljával eldöntötte az összecsapást Fotó: Katona Tibor

Horváth-MÉH Kiskanizsai Sáskák-Szepetnek 1-6 (0-4)

Kiskanizsa, 100 néző. Jv.: Kiss N.

Kiskanizsa: Munkácsi - Csordás, Póka, Gerencsér (Mulasics), Piecs, Beck, Varga (Becze), Anger, Szabó, Kálcsics, Ötvös. Edző: Lukács István.

Szepetnek: Szőke R. - Kalinics, Völgyi, Karakai, Szabó (Grabant), László, Nagy, Szőke Á., Rákhely (Petánovics), Kollár (Bilák), Rácz (Cs. Horváth). Edző: Cs. Horváth Gábor.

Nagy lendülettel és jól kezdett a vendégcsapat, viszonylag hamar, egy szép találattal már náluk is volt az előny. A hazaiak továbbra sem találták a helyüket, míg a szepetnekiek gyors, formás és kidolgozott akcióik eredményeként tetemes előnyre tettek szert az első játékrészben. Szünet után a Kiskanizsa már többet birtokolta a labdát, enyhe mezőnyfölényben is játszott. Ennek tudható be, hogy ekkor már mindkét oldalon adódtak gólszerzési lehetőségek, amelyek zömében kimaradtak. Összességében a Szepetnek a bajnokság egyik esélyeséhez méltó játékkal biztosan nyerte a találkozót.

Gólszerzők: Becze, ill. László (2), Nagy, Karakai, Rácz, Petánovics. Jók: Munkácsi, ill. Karakai, László, Nagy. U19: Kiskanizsa-Szepetnek 0-3.

 

Zalagrár Pókaszepetk-ZNet-Telekom Becsehely 2-5 (1-3)

Pókaszepetk, 120 néző. Jv.: Siket L.

Pókaszepetk: Blaskovics - Büki, Szekeres (Valkóczi), Kovács M., Bognár, Csécs, Hemela (Göncz), Cseke, Vaspöri, Horváth Sz., Rédei. Edző: Lepár Attila.

Becsehely: Benkő - Horváth F. (Markulia J.), Pintér, Végh, Navracsics, Nemes (Markulia M.), Turi, Balassa, Molnár R., Radmanics, Molnár M. Edző: Horváth Dávid.

Ezen a délutánon küzdeni tudásból felülkerekedett a Becsehely a Pókaszepetk felett.

Gólszerzők: Rédei, Végh (öngól), ill. Turi (2), Balassa, Végh, Molnár M. Jók: senki, ill. az egész csapat. U19: Pókaszepetk-Becsehely 2-2.

 

Kaposi International Transport Csács-NSE-Semjénháza 3-1 (3-1)

Nemesapáti, 100 néző. Jv.: Lapath D.

Csács-NSE: Jahic - Kozári, Éder, Horváth P., Csik, Domján (Darabos), Sluka, Kovács Gy. (Bandics), Lepár (Kiss B.), Bailo, Mihalecz (Sági). Edző: Sebők József.

Semjénháza: Varga Zs. - Latin, Szollár, Schuller, Orbán, Pál, Szakmeiszter J., Novák, Pesti, Pápai (Hans), Kapuvári. Edző: Markek István.

Rosszul kezdődött a mérkőzés a hazai csapat számára, mert a 14. percben sérülés miatt le kellett cserélni a házigazdák gólfelelősét, Mihalecz Pétert. Ennek ellenére az első félidőben három gólt rúgott a Csács-NSE. Elsőként a debütáló Kovács György (14. perc), majd ezt követően Horváth Péter (18. perc) és Bailo Dávid (28. perc) is betalált. Közben (27. perc) egy megpattanó kapuralövés hozta kellemetlen helyzetbe a hazai kapust, a kipattanót Szollár Norbert bombázta a hosszú sarokba. A második játékrészben a lelkesen küzdő semjénháziak állták a sarat, a hazai játékosok már nem tudták növelni előnyüket. A Csács-NSE hozta a kötelezőt, egy felejthető második félidővel.

Gólszerzők: Kovács Gy., Horváth P., Bailo, ill. Szollár. Jók: Horváth P., Kovács Gy., Bailo, ill. Szollár, Szakmeiszter J., Pál. U19: Csács-NSE-Semjénháza 7-0.

 

Zalalövő-Hévíz 0-1 (0-0)

Zalalövő, 100 néző. Jv.: Vizsy I.

Zalalövő: Dóra - Szőke, Balogh, Gyenese, Cseresnyés, Sipos (Cséber), Zsoldos At. (Zsoldos An.), Penczák (Kellner), Nagy D., Flander (Szép), Tóth Á. Edző: Ostrom János.

Hévíz: Jánosa - Farkas B., Szi-Péter, Giber (Tarnóczai), Tóth G. (Szántó), Nedelkó, Czibor, Horváth E., Kiglics, Kottán, Török. Edző: Lantai Balázs.

A jobb erőkből álló vendégcsapat fölénye a hajrában ért góllá a kiválóan küzdő hazaiak ellen.

Gólszerző: Török. Jók: Dóra, Balogh, Zsoldos At., ill. Farkas B., Horváth E., Kottán.

 

Tisza-Ép Zalaszentgrót-FC Keszthely Lazzarin Café 6-1 (3-0)

Zalaszentgrót, 100 néző. Jv.: Hegedüs M.

Zalaszentgrót: Tóth Zs. - Liegler, Nagy T. (Szeiler), Csarmasz, Sümegi (Csík), Tóth D., Kovács B., Vastag F. (Farkas K.), Horváth B. (Tóth R.), Csik, Nagy M. (Németh Á.). Edző: Jankovics Péter.

Keszthely: Kubicsek S. - Árvai K. (Tóth G.), Takács (Tóth R.), Németh I., Kubicsek B. (Cseszárik), Marton, Acél, Meszlényi, Páncsics, Bertók, Kámán. Edző: Lajtai Roland.

Gyors vendéghelyzettel indult a mérkőzés, de Tóth Zsolt védett. A 14. percben Csík nagyszerű keresztlabdáját Tóth Dániel fejelte a hosszúba. A félidő közepén egy keszthelyi kapushibát Kovács Balázs váltott gólra. A 30. percben kapu előtti kavarodást követően ismét Kovács Balázs volt eredményes. Hazai góllal indult a második félidő, ziccerig játszott szituációban Csik Krisztián passzolt a kapuba. Aztán az 55. percben Tóth Dániel szabadrúgását Csarmasz Mátyás látványosan vágta a vendégek kapujába. Nem sokkal később Tóth Dániel ziccerben a hazaiak hatodik gólját rúgta. A 85. percben 11-esből szépített a keszthelyi csapat. Megérdemelt hazai győzelem a szimpatikus vendégcsapat ellen.

Gólszerzők: Kovács B. (2), Tóth D. (2), Csik, Csarmasz, ill. Németh I. (11-esből). Jók: az egész csapat, ill. senki. U19: Zalaszentgrót-Keszthely 1-2.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Nagykanizsa 4 4 0 0 11 - 0 12

2. Csács-NSE 4 4 0 0 11 - 2 12

 

3. Hévíz 4 3 0 1 11 - 1 9

4. Szepetnek 4 3 0 1 11 - 5 9

 

5. Gellénháza 4 3 0 1 8 - 3 9

6. Zalaszentgrót 4 3 0 1 15 - 11 9

 

7. Teskánd 4 3 0 1 9 - 5 9

8. Lenti TE 4 2 0 2 7 - 6 6

 

9. Zalalövő 4 1 1 2 7 - 4 4

10. Semjénháza 4 1 1 2 7 - 7 4

 

11. Pókaszepetk 4 1 0 3 7 - 13 3

12. Becsehely 4 1 0 3 10 - 18 3

 

13. Csesztreg 4 1 0 3 3 - 12 3

14. Keszthely 4 1 0 3 2 - 12 3

 

15. Gyenesdiás 4 0 0 4 5 - 15 0

16. Kiskanizsa 4 0 0 4 5 - 15 0

 

A II. osztály hét végi eredményei

ZALAEGERSZEG A hét végén a 4. fordulót rendezték a megyei labdarúgó-bajnokság II. osztályának 2017-2018-as szezonjában.

Északi-csoport

 

Böde-Nagykapornak 1-0 (1-0), Cserszegtomaj-Pölöske 3-3 (1-2), Zalaszentgyörgy-Türje 4-2 (2-1), Zalaszentiván-Páterdomb 6-1 (3-1), Z-Service Zalaszentmihály-Helsa Andráshida TE 0-5 (0-1).

Déli-csoport

 

Felsőrajk-Tófej Kerámia 3-2 (2-1), Ada Nova-Sava-Borsfa-Borsfa 4-0 (3-0), Páka-Miklósfa 0-14 (0-7), Reák-Gép Bak-Flexibil-Top Zalakomár 0-0, Sportklub Gutorfölde-Gelse Termál 2-3 (1-1).



Vendégsiker a rangadón

Olajmunkás Gellénháza-Nagykanizsa 0-2 (0-0)

Gellénháza, 120 néző. Jv.: Bors B.

Gellénháza: Cseresnyés - Keszei, Papp, Horváth B., Bognár, Nagy B., Szabó (Horváth L.), Lukács, Dávid, Ferenczi (Odonics), Gájer. Edző: Bencze Péter.

Nagykanizsa: Szabó Ád. - Hetesi (Kulcsár O.), Horváth B., Szabó B., Horváth D. (Takács), Márton, Hóbor, Lőrincz (Nagy G.), Gerencsér, Zsirai P. (Kulcsár R.), Szabó Áb. Edző: Gombos Zsolt.

Gólszerző: Nagy G. (2).

Jók: Lukács, Dávid, ill. az egész csapat.

Nagy erőbedobással és odafigyeléssel, erejét nem kímélve vetette magát minden játékos a küzdelembe. Az 5. percben Cseresnyésvédett bravúrral egy lövést, ám egyébként nem nagyon tudtak fogást találni egymáson a csapatok. Az 53. percben Szabó Ádámhárította szépen Keszei szabadrúgását és folytatódott az egyenlő erők csatája. Így is maradt volna talán a mérkőzés végéig, de a jobban koncentráló Nagykanizsa tulajdonképpen úgy tudta megnyerni a mérkőzést, hogy a hazaiak egy-egy védője nagy hibával hozta a vendégek támadóját kihagyhatatlan helyzetbe.

 

TUDÓSÍTOTTAK:

LENTI Kosár Lajos

CSESZTREG Kopecskó János

GELLÉNHÁZA Bartusch Géza

KISKANIZSA Kápolnás Zoltán

PÓKASZEPETK Németh Csaba

NEMESAPÁTI Lukács Péter

ZALALÖVŐ Herczeg Imre

ZALASZENTGRÓT Kardos Roland

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!