Belföld

2017.09.03. 19:40

Érkeznek az iskolákba az ingyenes tankönyvek

Több mint egymillió diák kapott ingyen tankönyvet augusztus végéig. A kormány döntése alapján az új tanévtől már nemcsak az alsó tagozatos diákok, hanem az 5-9. osztályos tanulók is ingyen jutnak a tankönyvekhez.

Mediaworks

Erre 12 milliárd forintot különítettek el a költségvetésben - ismertette a részleteket Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára. A politikus jelezte, hogy a szeptemberi családi pótlékot is több mint egy héttel korábban, augusztus végén folyósították, mivel sok családnak fokozott anyagi megterhelést jelent az iskolakezdés.

A Könyvtárellátó (KELLO) szerint nem lesz gond az iskolakezdéskor, mert időben megérkeztek az oktatási intézményekbe a kiadványok. A tízmilliomodik tankönyv már július 19-én, vagyis határidő előtt elkészült, a kiadványok nagy részét Debrecenben, az Alföldi Nyomdában gyártották.

Időben érkeznek az iskolákba a tankönyvek MTI-fotó: Rosta Tibor

A magyar könyvnyomtatási kapacitás 70 százalékával rendelkező konzorcium idén 1001 különböző állami tankönyv nyomtatására kapott megrendelést. A nyomdai munkák befejezése után a KELLO elkezdte kiszállítani a tankönyvcsomagokat.

Jelentősen nőtt a gyermekek szünidei étkeztetésére fordított pénz is. Rétvári Bence korábban azt nyilatkozta, hogy 2010 óta közel 50 százalékkal, 370 forintról 570 forintra emelkedett az egy gyermek egynapi nyári szünidei étkeztetésére fordított összeg. Mint kifejtette, az étkeztetés időtartama 54 napról 70 napra nőtt, a napi költségkeret emelésével pedig bőségesebb és jobb minőségű ételt kapnak a szünetben a szociálisan rászoruló gyerekek.

A szünidőben naponta több mint 136 ezer gyermek számára kértek szüleik szünidei étkeztetést. Rétvári Bence azt is közölte, hogy idén mintegy 74 milliárd forintot költ a kormány ingyenes, illetve kedvezményes gyermek-étkeztetésre, ami már több mint két és félszerese annak, amit az MSZP-kormány az utolsó évében, 2010-ben biztosított erre a célra.

Mindemellett a tehetősebb önkormányzatok maguk is hozzájárulnak a szünidei étkeztetés ellátásához.

Tématámogatás. Készült Magyarország Kormánya megbízásából.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!