Sport

2017.09.06. 18:00

Nyolcaddöntős a magyar kosár csapat-Benke értékelte a román meccset

A magyar férfi kosárlabda-válogatott kedden este legyőzte a házigazda Romániát az Európa-bajnokság kolozsvári csoportjának negyedik fordulójában. Ezzel eldőlt, hogy bejutott az isztambuli nyolcaddöntőbe, ahova Benke Szilárd, a ZTE KK kosarasa szerint mindenki vágyott. Ma még a spanyolok várnak a mieinkre az utolsó csoportmérkőzésen.

Kerkai Attila

Szerdán még mindig a keddi diadal hatása alatt volt Ivkovics Sztojan, a férfi kosárlabda Európa-bajnokság legjobb 16 csapata közé jutott magyar válogatott szövetségi kapitánya.

- Olyan, mintha újabb gyermekem született volna, kavarognak bennem az érzések. Boldog vagyok, hogy a csapatunk egy egész országot boldoggá tudott tenni, még mindig nagyon nehezemre esik feldolgozni ezt a sikert, pedig már sok nagy csatát megjártam - mondta az MTI-nek szerdán a szakvezető, akinek tanítványai kedden a románok 80-71-es legyőzésével biztosították be negyedik helyüket a C csoportban

A kapitány elmesélte, hogy hajnali három óra körül került ágyba, de még akkor sem tudott elaludni, így fel s alá járkált a hotelszobájában.

A nemzeti csapat legjobb dobója, Vojvoda Dávid is arról szólt, hogy soha nem kapott még ennyi gratuláló üzenetet.

- Szolidan ünnepeltünk az este a családtagokkal, barátokkal - elevenítette fel a keddi nap végét a szolnoki játékos. A spanyolok elleni meccsre csütörtökön 16.15-kor kerül sor a Polyvalent Arénában.

A magyar siker apropóján természetesen megkérdeztük Benke Szilárdot, a Zalakerámia-ZTE KK játékosát is, aki végigcsinálta a válogatottal az Eb-felkészülést, ám az elutazás előtti keretszűkítésbe ő is beleesett. A tehetséges kosaras keddtől - a pár napos pihenője után - már bekapcsolódott a ZTE KK munkájába, de az esti programja fix volt: ő is ott izgult a képernyő előtt. S hogy mikor érezte, hogy meglesz a továbbjutás?

- Először is nagyon tetszett a játék és a mérkőzés is - kezdte ezzel Benke Szilárd a válaszát a kérdésre. - Aki nézte a találkozót talán emlékszik rá: középről Eilingsfeld Jani bedobott egy triplát, na akkor én is szinte őrjöngtem a tévé előtt. Kellett az a kosár és szerintem akkor lehetett érezni, hogy ezt a meccset nem tudjuk elveszíteni.

A magyar Rosco Allen (5) veszi célba a románok gyűrűjét. Mindenkinek megvan a maga szerepe, ez is erőssége a csapatnak Fotó: MTI

A múlt héten, amikor szintén kérdeztük Benke Szilárdot, azt mondta, csapatként lesz a válogatott nagyon egységes. Ehhez képest Hanga Ádám és Vojvoda Dávid egyéni képességeivel kimagaslik a csapatból.

- Kell a csapat is és nem csak Hangától és Vojvodától várjuk csak a megoldást - válaszolta a felvetésre Benke szilárd. - Kellenek az olyan teljesítmények is, mint Eilingsfeldé vagy Kelleré a palánk alatt, de említhetném Kovács Peti védekezését. Erre utaltam egy hete is: csapatként leszünk nagyon egységesek. Amúgy pedig mindenkiben a felkészülés alatt benne volt, hogy igenis tovább lehet és tovább is akarunk jutni a csoportból. Ott akartunk lenni Isztambulban, és ott is vagyunk.

Benke Szilárd azt még elmondta, nagyon szeretett volna ő is ott lenni kedden Kolozsváron, sajnálta, hogy nem élőben élhette át a sikert, de gyorsan hozzátette azt is:

- Megyünk mi még Európa-bajnokságra!

C-csoport, 4. forduló:

Románia-Magyarország 71-80 (15-16, 17-22, 20-22, 19-20)

Kolozsvár, 9121 néző.

Románia: Mandache 24/9, Kuti 5, Paliciuc 6, Moldoveanu 5/3, Baciu 12. Csere: Calota-Popa 11, Olah 7, Török 1, Petrisor -, Nicolescu -, Cate -.

Magyarország: Hanga 25/6, Kovács P. 2, Vojvoda 26/6, Allen 10/3, Keller 4. Csere: Tóth N. -, Ferencz 1, Wittmann -, Karahodzsics 3, Eilingsfeld 5/3, Perl 4.

Kipontozódott: Moldoveanu (38.).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!