Sport

2017.09.06. 19:00

Hatmilliárdos beruházás a dunaújvárosi kézilabdacsarnok fejlesztésére

DUNAÚJVÁROS Zöld utat kapott a kormánytól a kézilabdacsarnok felújítása és egy új munkacsarnok építése, ráadásul a hatmilliárd forintból megvalósuló beruházást kiemelt jelentőségűnek nyilvánították.

FMH

A Magyar Közlöny legfrissebb számában két kormányhatározat jelent meg a dunaújvárosi kézilabdacsarnok fejlesztésével kapcsolatban.

Az egyik az, hogy a kézilabda akadémia beruházási programját nemzetgazdasági szempontból kiemelt üggyé nyilvánították. Mint azt Dorkota Lajos, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgára a www.dunaujvaros.com érdeklődésére elmondta, ez azt jelenti, hogy egyszerűsített és gyorsított eljárásban lehet intézni az ilyenkor szükséges, mintegy tizenhét közigazgatási hatósági eljárást.

Dorkota Lajos Fotó: AG

- Örömmel vettük, hogy hosszú előkészületi munka után a kormány döntött a kézilabda akadémia fejlesztési programjáról. A közlönyben szerepel az a kormányhatározat is, amely alapján mintegy hatmilliárd forintból valósulhat meg a beruházás - mondta Dorkota Lajos. Ebből a hatmilliárd forintból a meglévő kézilabdacsarnokot újítják fel, továbbá egy nemzetközi mérkőzésekre is alkalmas, két szabványos kézilabdapályával rendelkező csarnokot is felépítenek. Ezenkívül öltözőket, szállásokat és egyéb kiszolgáló-létesítményeket is kialakítanak, hiszen az akadémia égisze alatt mintegy ötszáz gyermek, ifjú kézilabdázó tanul városunkban. A beruházás építtetője az önkormányzat, lebonyolítója pedig az állami Beruházási Műszaki Fejlesztési Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.

Az engedélyek, a tervek és a közbeszerzési eljárások után kezdődhet a kivitelezés, a megvalósításra pedig két év áll rendelkezésre, amellyel méltó körülményeket teremthetnek az EHF-kupagyőztes dunaújvárosi kézilabdacsapatnak, az akadémián tanuló gyermekeknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!