Sport

2017.09.06. 20:30

Csapatbajnoki viadal - Serdülők és a felnőttek is versenyeznek majd

SZÉKESFEHÉRVÁR Az ARAK szeptember 9-10-én, a Regionális Atlétikai Központban rendezi a Magyar Atlétikai Csapatbajnokság döntőjét és a Serdülő Csapatbajnokság döntőjét.

Ferencz Balázs

A magyar csapatbajnokság elődöntője májusban volt. A keleti és nyugati országrész felnőtt csapatainak versenyén, mindkét megmérettetésen az első hat helyen végzett alakulat került a hétvégi döntőbe.

A 12 döntős csapat: GEAC-IKARUS (2016. II. hely), DSC-SI-NYSC (2016. I. hely), Viharsarok, BHSE (2016. III. hely), Konok Kunok, FTC, UTE-MTK Bp., Bakony Balaton, Pannon Duo, Pannonia Príma, BO-KA, SavArra.

Takács Boglárka Fotó: ARAK

A csapatokat minimum 12 atléta alkotja. A helyezésekért pontok járnak, amiket a kiemelkedő teljesítménnyel bónuszponttal lehet növelni. Az ARAK a Tatabányai SC-vel közösen a Pannon Duo csapatát alkotja. Cél a tavalyi hetedik hely megismétlése, esetleg javítása. A házigazdák a lehető legerősebb összeállításban szerepelnek. A felnőtt bajnokok, érmesek, mint Siskó Zsófia, Szabó Dániel, Mátó Sára, Pásztor Bence mellett a fiatalok, Takács Boglárka, Budai Boglárka, Pisch Milán is rajthoz áll egyéniben és váltóban is.

A serdülő csb-n a 13-15 évesek küzdenek a legjobb 12 közé kerülésért. 32 egyesület lány és fiú csapatai mérkőznek meg a nemenkénti, valamint az összesített csapatbajnoki címért. Tavaly az ARAK nyerte a fiú, a lány, így az összesített csapatversenyt is. A korosztályváltással idén esélyesebbek az ellenfelek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!