Bulvár

2017.08.30. 11:10

Geszti Péter: "Én tényleg mindig standby vagyok"

SZOMBATHELY Óriási sikerrel debütált a Savaria karneválon Geszti Péter új albuma, a Létvágy. Az új zenei anyag a rapper és Ambrus Rita előadásában szólalt meg.

Kovács Ágnes

Egy kordonra támaszkodva nézte a véget nem érőnek tűnő felvonulást Geszti Péter. Lelkesen üdvözölte az előtte elhaladó tömeget, a biciklistákat, a tűzoltókat és a zászlóforgatókat nézte fél szemével, miközben arra biztatott, vágjunk át a tömegen, mert a Művészetek Házában nyugodtabban tudunk beszélgetni. Jó formában van, szervez, megbeszél, felügyeli a beállást, szívesen fotózkodik néhány rajongóval. Az épületbe érve csitul a rendezvény zaja, vár már ránk Ambrus Rita is, a sminkjét igazítja. A zenekar a szalonból avanzsált öltözőben lazít, Péter mindenkivel vált néhány szót. Közben elkészül az énekesnő, készségesen válaszol kérdéseinkre.

A szövegíró-rapper újra musicalt ír és filmterveket dédelget

Leginkább arra vagyunk kíváncsiak, hogy lehet tizenegy énekes szerepét magára vállalni, egyetlen este életre kelteni Tóth Gabit, Váczi Esztert, Széles Izát vagy épp Wolf Katit. Rita nevetve válaszolja, hogy neki egyáltalán nem ez volt a feladata. Péter arra kérte, magát találja meg ezekben a jó dalokban, a próbákon persze sokat viccelődtek, mert az énekesnő szívesen utánoz ismert előadókat, magyarokat éppúgy, mint világsztárokat.

- Nincs köztük kedvenc dalom. Imádom, ha különböző karaktereket szólaltathatok meg. A Bergendy zenekarral Disney-mesehősöket kellett életre keltenem, de játszottam Hófehérkét a Shrek 3-ban. Rita egy tehetségkutatóban vált országosan ismertté, de azt mondja, valószínűleg nem az volt az útja, hogy ott arasson sikereket. Úgy érzi, sokkal fontosabb, hogy jó zenészekkel, jó produkciókban szerepelhessen. Vokálozott már rengeteg ismert előadó háttér-énekeseként, de szerinte az igazán alázatos művész számára nem derogál, ha nem szólistaként kell bizonyítania.

Megszólalt a Létvágy című zenei produkció. Geszti Péter Ambrus Ritával énekelt Fotó: Nagy Jácint

- Tanítok is, a fiatal énekeseknek mindig azt mondom, merjék kipróbálni magukat különböző formációkban. Manapság divat a featuring, zenekarokba szerveződnek olyan zenészek, akik addig talán még nem is ismerték egymást. Igazán szép feladatok találhatnak így a művészekre. Ritának van saját csapata is, velük nemsokára egy televíziós csatorna felkérésére játszanak el néhány számot. A lemez zenei anyaga változatos, minden előadó hozta a saját egyedi hangzásvilágát, de minden dalban az a közös, hogy Geszti Péter jegyzi a szövegét. A sokoldalú rapper olyan témákat választott a korongra, mint a szerelem, a boldogság, a jókedv és az erős baráti kapcsolat. Nem tagadja, pozitív életenergiával állt a rajongók elé. A sorok között pedig megfogalmazza véleményét a világról, világosan elmondja, mit gondol a hazaszeretetről, a tisztességről, a tettvágyról. A Hiszek-egy című dalban szinte saját ars poeticáját mondta el. Puskás Péter és Dániel szerzeménye ugyanis hitről, szeretetről, áldozatvállalásról beszél. Péter átöltözik, hagyja, hogy fényképezzük. Vérbeli ötlet-ember, és pontosan tudja, mi áll jól neki.

Az énekesnő tizenegy előadó szerepét vállalta magára

- Jó lenne elhívni minden koncertre az eredeti előadókat, de ez lehetetlen vállalás, Ritus viszont sokoldalú énekesnő, minden műfajban tud énekelni, erőteljes a hangja, de lágyan is nagyon jól szól - kezdi a beszélgetést a zenész. Kedvenc dalaimat idézem, a Van még pohár címűt, a Nyugi vant, meg a Jó voltál tegnap éjjel kezdetűt. Elmondom, elég vicces, ahogyan régi dalaiból is idéz az újakban. Péter elneveti magát, szerinte elég idős már ahhoz, hogy nyugodtan leírja újra a némbervant. A koncertekre sok olyan rajongó is eljön, aki betéve tudja a Jazz+Az, a Rapülők és a Gringo Star dalait. Mindig újra vágyik, soha nem akar belefásulni egy olyan projektbe, amely nem ad neki elég kihívást és örömet.

- Mindig szabad vagyok, ha zenélünk! Azt gondolom, ez az, ami engem konzervál. Spirituálisan, fizikailag minden értelemben. A Létvágy arról szól egyébként, amit motivációs előadásaimon is szoktam taglalni, hogy nem szabad jóllakni a sikerrel, nem lehet beletörődni a középszerbe, nem szabad hozzászokni a rutinhoz, hanem mindig meg kell próbálni megújulni, értelmes méltó életet élni alkotói és magán-emberi szempontból is. Nem állom meg, hogy ne beszéljünk a Hiszekegyről. A hazaszeretetről és a család fontosságáról manapság sokat hallunk, Geszti mégis úgy véli, lehet erről szólni másképp is. Számára a hazaszeretet nem látványos, kiabálós gesztusokban nyilvánul meg, hanem normális együttlétben azokkal az emberekkel, akik magyarként itt élnek ebben az országban. Az előadó a tisztességes munkában hisz, törekszik arra, hogy egyéni céljait a közösségével hozza összhangba. - Nem szabad megromlani, elzülleni a könnyednek látszó lehetőségek miatt, amit később az ember morálisan jól megbánhat. Geszti Péter az Arena Savariába érkezik a Rapülőkkel, október 22-én óriási bulit csapnak majd. Nem is beszélve arról, hogy a Pál utcai fiúk sikere után most újra musicalírásra készül. Szereti az új kihívásokat, élvezi, hogy ezeket úgy kell összerakni, akár egy legót. A szavakkal időemlékezet óta jó kapcsolatot ápol, most éppen a kislányaival tanulja újra a magyar nyelvet.

- Rengeteget játszunk, furcsa verseket költünk, jóban vagyok a nyelvvel, úgyhogy remélem, találok benne olyan fordulatokat, amelyeket még nem koptattam el.

A felvonulás lassan véget ér, átrendezik a színpad körüli területet. Sokan vannak a Fő téren. Nemcsak fiatalok, de idősebbek, gyerekek a szüleik nyakában. Az épület szalonjának teraszáról nézzük, milyen lelkes az ünnepi sokadalom. A zenészek átöltöznek, egytől egyig fekete-fehér csíkos felsőben, Rita is sötét tunikát választott a szűk nadrághoz, sokpántos magassarkúval. Pontban este kilenckor aztán megkezdődik a koncert. Péter szárnyas bakancsot húzott, akár Hermész, a mitológiából. A zenésznek nemcsak két arca van, mint a tolvajok istenének, inkább ahány dal, annyiféle. Kirobbanó formában táncol a színpadon, hihetetlen fordulatszámmal szövegel. Képtelenség vele mondani a verzét. A show része az is, ahogy megszólítja a közönséget, sztorizgat, még a feleségéről is szívesen mesél, aki körmendi, így csendes félsikollyal díjazzák a helyiek, amikor elmondja, hogyan pálinkázott először leendő apósával.

Megszólal a Pálinka Sunrise, a Sting-átirat, a Hungarian in Europe, de Pély Barna is beköszön élőben . A Jó voltál tegnap éjjel című számot úgy éneklik, mintha Barna szkájpon kapcsolódna a buliba. A régi slágereknél lelkes a közönség, Gesztivel éneklik a jól ismert sorokat. Elhangzik az Áj láv jú, a Rapülők régi nótája, amelyet 1992-ben írt a banda. A klipben mindenki bundeszligás séróval, hegesztőszemüvegben. Egyszerre vérkomoly és rapparódia. Ugyanaz a nő lesz gyermekeid anyja. / Ki anyósod lánya, és eljön a napja, / Hogy nem érted, nem ezt kérted / Miért tett veled ilyet ez az élet? Tombol a közönség, mindenki tudja a dalt. Grünwald Stefánia egy szép tógát ad emlékül a zenésznek, aki azonnal jelmezt ölt és úgy énekli a ráadás számokat. Nevetünk. Sokat és hangosan. Mert nem lehet ilyen gyorsan pörgetni a szavakat, mert ezeket a régi dalokat akkor énekeltük utoljára, amikor még gimibe jártunk, mert a gyerek is velünk táncol a back-stage-ben, mert Gesztinek elhisszük, hogy van még pohár, festék, napfény, meg egy új nap. Van még időnk. Élni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!