Megint rekordott döntöttek a bringások

2008.04.20. 18:29
A szervezők szerint mintegy nyolcvanezren vettek részt a Critical Mass kerékpáros felvonuláson Budapest belvárosában. A rendezvény a résztvevők számával idén is világrekordot döntött.

Mintegy nyolcvanezren mentek el vasárnap délután a Budapest belvárosában rendezett kerékpáros felvonulásra. A budapesti Critical Mass már tavalyi 50 ezres létszámával is a világ legnagyobb ilyen rendezvénye volt.

Vasárnap délután hat óra után a menet eleje már elérte a Városligetet, míg a vége még csak a kiindulópontnak számító Deák teret hagyta el.

A kerékpárosok elvonultak a Parlament előtt is. Az Index tudósítója negyven percig volt ezen a helyszínen, de ezen idő alatt semmilyen politikai megnyilvánulás nem hangzott el, ami a felvonulás politikamentes jellegét bizonyította.

A rendezvény hivatalosan fél hétkor ér véget, de tudósítónk szerint még ezután legalább fél-háromnegyed óra kell ahhoz, hogy a forgalom teljesen helyreálljon.