|

Dél-koreai fejlesztési tervek

Jövőre kezdődik Dél-Koreában a várva várt KF-X, KAH (Korean Fighter és Korean Attack Helicopter) és AH-X projekt, melyeknek célja hazai típusok kifejlesztése külföldi cégek bevonásával.

Az új évtizedben a koreai katonai repülőgépipar átfogó modernizálását tervezik, ennek legfőbb eleme a két modern típus kifejlesztésével járó technikai tudás elsajátítása, ebben részben hazai, részben külföldi alapokra támaszkodnak. Mindkét program évek óta stagnál költségvetési és technikai okok miatt, ám a védelmi minisztérium ígérete szerint még ebben az évben az országgyűlés elé tárják a tervezett költségvetést, hogy adott esetben már jövőre indulhasson a munka.

A KAI többféle koncepciót készített már ,

A KF-X program célja az F-16 Block 50-essel egy kategóriájú vadászbombázó létrehozása külföldi cégek támogatásával. Kikötés az AESA radar és a 21. század színvonalát idéző pilótafülke. A DAPA (Defense Acquisition Program Administration) az elkövetkező 10 évben 4.34 milliárd dollárt szán a projektre. Korea a tervezett költség 60%-át állná, a partnerként bevont külföldi cég állná a maradékot.

A Boeing az F/A-18E/F Super Hornetet ajánlhatja, a Lockheed Martin az indiai MMRCA-tenderre nevezett F-16-variánshoz hasonló felszereltségű Falcont, az EADS a Eurofighter Typhoont. Azonban a Saab nem húzhatja elő a zsebéből a Gripent, hiszen az apró gép kizárt, hogy teljesíteni tudja az elvárt hatósugarat. A Center tájékoztatása szerint elképzelhető egy közös tapasztalatok alapján “összerakott” gép is, ekkor a Saab az elektronikai rendszerek terén szerzett tudását rakhatja közösbe.
A védelmi minisztérium 120 példány rendszeresítését tűzte ki, a projekt termékétől alacsonyabb radarkeresztmetszetet várnak, mint a Dassault Rafale vagy a Eurofighter Typhoon RCS-értéke, azonban bőven az ötödik generációs F-35-ös értéke előtt maradnának.

Egy elképzelés a KF-X-ről, itt még „lopakodó”-kialakításban gondolkodtak ,

A KAH program keretében 270 darab 5 tonnás, az AH-1 Cobrával egy kategóriába eső, könnyű harci helikoptert rendszeresítenének. A projektre az elkövetkezendő 6 évben összesen 520 millió dollárt szánnak. Itt is külföldi partner segítségét vennék igénybe a Korean Air vagy a Korea Aerospace Industries (KAI) vezetésével zajló projekthez. A két cég közül augusztusban választják ki az új, könnyű harci helikopter főkonstruktőrét. Egyes hírek szerint a Korean Air viheti a pálmát, mivel a KAI számára nagyobb csomagot tartogatnak: a saját gyártású Surion többfeladatú helikopterből lehetőleg minél több részegységet és alkatrészt felhasználva kell közép-nehéz harci helikoptert létrehoznia.

Eddig három külföldi gyártó részvételét emlegették, az egyik az EADS érdekeltségébe tartozó AgustaWestland, míg a másik kettő amerikai: a Sikorsky Aircraft és a Boeing.

South Korean new attack helicopter

Azonban a saját fejlesztésű helikopterek mellé a DAPA 36 darab külföldi gyártású, nehéz harci helikopter beszerzését is tervezi az AH-X projekt keretében. A KAH és AH-X beszerzések segítségével végre leválthatják az MD-500MD TOW és AH-1SS helikoptereket, előbbi 28 éve, míg utóbbi 11 éve szolgálja Dél-Korea lakosságának védelmét.

A fent említett nagyratörő projektek sikeressége kérdéses, ha létre is sikerül hozni a kívánt teljesítményű típusokat, nagy a valószínűsége, hogy költségtúllépések fogják övezni a fejlesztéseket. Mivel ha sokat akar a szarka…

7 hozzászólás “Dél-koreai fejlesztési tervek”

  1. Hát még 1-2 évig biztos nem derül ki.

    De sztem közelében lesz. A PAK-FA RCS-ét 0.5-re saccolják, a Eurofighter és a Rafale függesztmény és pilonok nélkül ennél kisebb radarjelet generál. A KF-X a tervek szt. kisebb RCS-sel rendelkezik majd. Ha jól tévedek belső fegyverteret is terveznek neki.

    Más kérdés a tolóerő-vektorálás. Ha az EADS lesz a befutó az EJ200-as TVS/TVC-jét megkapják.

    Tehát a felvázoltak alapján nagyon ott lesz a PAK-FA nyakán a típus. Kérdés h mind az oroszok, mind a koreaiak mennyit tudnak a tervezett dolgokból megvalósítani.

  2. Ha a PAK-FA RCS értéke 0,5 m2 szemből akkor az azt jelenti, hogy a gép finoman szólva nem csökkentett észlelhetőségű és nem 5. generációs.

    Sokan nagymérvű PAK-FA exporttal számolnak. Miért? Jelenleg a Szu-34-est nem engedélyezik – nem mintha lenne rá kapacitás – exportra. Vajon a PAK-FA-nál ez miért lenne másképp?

  3. http://globusz.net/node/3766

    „Az oroszok rendelkezésére álló jelenlegi technológia messze elmarad még a középkategóriás rendszerektől is – nyilatkozta a Vedomosztyinak Viktor Murahovszkij, az automata elektronikus észlelő és kommunikációs fejlesztések egyik elismert szakértője…..
    ….
    Hasonlóan kritikus véleményt fogalmaz meg a kéthavonta megjelenő angol nyelvű Moscow Defense Brief főszerkesztője, Mihail Barabanov, akit a Kommerszant szólaltatott. Szerinte az ipar nem képes lépést tartani a külhoni kihívókkal, így partnereket kell keressen, licencet kell vásárolni Amerikától vagy Nyugat-Európa valamelyik államától.”